Túra: Elfelejtett kastélyok (2014)

Gazdátlan kastély. Fele zárva áll.
A folyosó fejhangon kiabál.
 A parkot őrzik még a vén falak,
az ágak össze-vissza donganak.

Láttad-e, mondd, a kis főherceget?
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Szines virágok közt ugrált, dalolt
s anyja, a jó királyné, tapsikolt.

(Weöres Sándor)

Gazdátlan kastély

























AK-05/2.

Már a címből is kitűnik, hogy ezen a szakaszon bizony a Dél-Alföldi kastélyoké volt a főszerep. Ugyanis Nagymágocson található a környék legszebb drágaköve, a Károlyi-kastély, amelyet most kívül és belül is be tudtuk járni. Az utunk a megye legkisebb településein, jobbára betonúton vezetett, de még is látványában és hangulatában semmihez sem fogható az itteni táj, azaz a Viharsarok.




forrás: openstreetmap.org



Útvonal:

Tompahát (K) – Ótompahát – Károlyi-kastély – Nagymágocs – Szendreimajor – Árpádhalom  Károlyi-Berchtold-kastély Újvárosi földek – Gádoros



Táv és szintemelkedés:

26 km/ 18 m





Novembery Song

Szent Fábián és Szent Sebestyén templom (Pusztatorony) (2014)



Fotó: magyarvarak.hu
Fábiánsebestyén eme középkori nevezetességének megtalálása nem mindennapi kalandnak ígérkezik. A Szentes és Fábiánsebestyén közötti Pusztatemplom megálló mellett található Pankotai gazdaság kerítése mellet kell egy jó kilométert gyalogolni, onnan pedig már látszik a Kórógy-ér partján álló kis domb és a toronycsonk.

A 15. század tájékán épült gótikus templomot Maróthy János macsói bán építette Szent Sebestyén és Szent Fábián tiszteletére. Napjainkban már csak az egykori vörös téglatemplom dél-nyugati sarka áll. Nemrégiben sor került egy jelentősebb ásatásra, ekkor került felszínre a templom alapja és a mellette épült kripta.

Jézus Szíve templom (2014)


Az árpádhalmi kastély szomszédságában áll egy kis templom, melynek különlegessége az építészetében rejlik. Ugyanis az épület a hazánkban igazi ritkaságnak számító favázas technikával készült 1920 és 21 között, építészeti stílusában pedig a magyaros, népi szecesszió dominál. 

Károlyi-Berchtold-kastély (2014)


Árpádhalom klasszicizáló, eklektikus stílusú kastélyát Gróf Károlyi Alajos lánya, Károlyi Ferdinanda építette 1897–1898 között. Az 1900-as évek közepén államosították és iskolát alakítottak ki belőle. Napjainkban is ezt a funkciót tölti be, település könyvtára és művelődési háza is itt kapott helyet.


A kastélyt egykoron egy 23 holdas erdő vette körbe, az árnyas egy-két faóriása most is áll az épület körül.

Szent Alajos templom (2014)


A kastélyhoz tartozó kert egyik szegletében áll Nagymágocs római katolikus temploma, amelyet 1883-ban emeltettek Bachó Viktor tervei alapján.
A neoromán stílusú épület tetszetős üvegablakait Kratzmann Ede készítette.
A templom előterében áll a település I. világháborús halottainak emléket állító obeliszkje.

Helytörténeti Gyűjtemény (2014)

A templomtól nem messze található a helytörténeti gyűjteményének otthont adó egykori tiszttartói lakás.
A település sokat köszönhet a Neubauer József Felíciánnak, hiszen az ő kutatásinak gyümölcse alapozta meg az itteni kiállítást. A "Nagyközség Díszpolgára" cím dicső birtokosa sokat tett a település múltjának megismerése és régészeti emlékeinek feltárása érdekében. A látogató több kiállító termen keresztül ismerkedhet meg a település múltjával, az itt élők szokásaival, vagy az atya tevékenységeivel és ásvány gyűjteményével.
Az épület déli részén turistaszálló üzemel, ahol egy 5 és két 4 ágyas szobákban van lehetőség a vendégek elszállásolására.

Szűz Mária Keresztények Segítsége Erődtemplom (2014)




A helyreállított templom 1924 után
fotó: sulinet.hu



Az országban is egyedülálló középkori templom található Óföldeák északi végén, amely jelenleg felújított állapotban is a megye egyik legszebb ilyen jellegű épülete.

A ma is álló templom elődje valószínűleg a 15. század második felében épült, és eredetileg gótikus boltozattal rendelkezett. A követő évszádban a templomot újjáépítek és védőfalat húztak köréje. A környék hírhedett nagyárvize a falut sem kímélte, ezért az itteni település a távolabb (Földeák) költözött. A megrongálódott épületet a Návay család magtárként használta, a templom berendezéseit pedig átköltöztették a földeáki templomba. Návay László azonban a szibériai száműzetéséből hazatérve úgy döntött, hogy helyreállíttatja az elődei által igen csak elhanyagolt templom épületét. Az immár régihez hasonló pompában tündöklő épületbe 1923 és 24 között szárnyas oltárt készítettek a búcsújáró helyek Mária képekeinek mintájára.

A templomot a 2000-es évek elején Gyulai Endre, a Csanád megyei püspök zarándokhelyé nyilvánította.



Magyarok Nagyasszonya (2014)


A település egyik híres nevezetessége a Hódmezővásárhelyi út mellett lévő Szűz Mária szobor.
Az 1880-as években egy tűzeset követően a helybéliek úgy döntöttek, hogy szobrot állíttatnak a katasztrófa helyén. Ezután minden szombaton és ünnepnapokon gyertyát gyújtottak a szenthelynél. 1947-ben a szobrot beszállították a templomba és majd félévszád múltán helyeztek el egy másolatot az eredeti helyére. Azóta viszont folyamatosan nő a kegyhely kultusza országszerte. 

Temetőkápolna és kálvária (2014)



A falu katolikus temetője egy különleges kálváriát és kápolnát rejt.

A 14 stációt különböző földeáki lakosok állíttatták, a kálvária domborműveit pedig Návay Sándor szobrászművész készítette.

A neogótikus temető-kápolnát 1864-ben Oltványi Pál plébános építtette a Szenvedő Krisztus tiszteletére. 
Az épület építészetileg sok hasonlóságot mutat a Szent László templommal, pilléren Szent Péter és Pál apostol szobrai láthatóak.





Református templom (2014)


A környező tanyákról beszivárgó földeáki reformátusok már 1885-től tartottak a faluban istentiszteletet.
A mostani modernista tornyos imaházat Loós János makói iparművész tervei alapján, 1938-ban építették.

Szent László (2014)


Földeákon a Tempom téren található Szent László egész alakos bronz szobra, amely Tóbiás Klára szobrászművész alkotás. A 2006-ban felállított szobor egy díszkút is, a művésznő hasonló alkotása látható Kisteleken.

Hősi emlékmű (2014)


A földeáki Szent László téren, a Katolikus templom előtt lett felállítva az első világháborúban hősi halált halt falubeliek emlékére készült Hősi emlékmű. Az 1926-ban felavatott szobor Pásztor János alkotása, és Krisztus ábrázolja, amint átkarol egy haldokló katonát.

Szent László király templom (2014)

Az 1892-ben rendbe hozott park közepén áll szobrok és emlékművek társaságában Földeák római katolikus katedrálisa.
Az áttelepülés után az újfalu számára Návay Károly adott át tízholdnyi területet templomépítés céljából, cserébe az óföldeáki magtárért. 1857-ben ennek a területnek a közepén emelték fel a romantizáló Szent László tiszteletére megáldott templomot.

Nepomuki Szent János (2014)


A templom téren található Nepomuki Szent János szobor feltételezhetően a Száraz-ér mellett állott át hozataláig, és 1858-ban Bánszki János emeltette.