A Kardoskúti határában található szikes tó a Dél-Tiszántúl legértékesebb időszakos vízállású és speciális vízutánpótlású vízfelülete ezért is Magyarország csodáinak egyike.
A Fehértó medre a Maros egyik mellékágából alakult ki, a vízellátása pedig igen sajátos módon történik, ugyanis a felszíni feletti és a felszín alatti vizek is egyaránt táplálják a tavat. A tó területe esős időjárás esetén néha 2 négyzetkilométer nagyságúra is megnövekszik. Az aszályos időszakokban viszont kiszáradhat a tófenék és így kialakult fehér foltokon megjelennek a sótűrő növényék. A vízfelület nevének eredete is erre a jelenségre vezethető vissza.
A Kardoskúti tórendszer igazi értéke még is az itt megtelepedő madárvilág. A terület 1979 óta tartozik a ramsari egyezmény hatálya alá, természetvédelmi területeként pedig 1966 óta van nyilvántartva. Ezek a védettségek jó tettek az őszi átvonulásnak, hiszen a darvak és vadludak jelentős hányada állomásozik itt októberben.
A tó körül található vakszikes pusztákon olyan védett növényritkaságok találhatóak, mint például az ősszel tömegesen nyíló vetővirág és a közönséges borkóró. A Kardoskút környéke régészeti szempontból is értékes, ugyan is az itteni ásatások egy középkori templommal rendelkező települést tárták fel. De érdemes még meg említeni a szintén a nemzeti park részét képező a román stílusú csomorkányi templom maradványait is, amely a környék egyik legjelentősebben fennmaradt ilyen jellegű műemléke.
A területen két madárvárta lett kihelyezve a turisták számára. A Nemzeti Park Igazgatósága a tótól északra lévő telepen tervezi egy regionális látogatóközpont kialakítását.
