Kis kócsag (Egretta garzetta)


A nagy kócsag kisebb testvérével nagy ártéri ligeterdők környékén találkozhatunk. Kis termete és sárga lábujjai alapján különböztethetjük meg nagyobb társaitól.
Leggyakrabban halastavak környékén található facsoportokban fészkel, szürke gém, bakcsó és kárókatona társaságában. Az ilyen fajta gémtelepek zavartalanságának biztosítása érdekében kiemelt fontosságú a vizes élőhelyek védelme.

Vesszős sávosaraszoló (Scopula virgulat)


A vesszős sávosaraszolóval májusostól szeptemberig lehet találkozni szinte bárhol az országban. 
A lepke szárnya szürkésfehér, öt ferde,sötétebb harántvonallal és hozzá nem párosul éles fekete középfolt.

Balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus)


A balkáni fakopáncs elterjedési helye korábban a Balkán-félsziget volt, de napjainkban már hazánkban és tőlünk északabbra is fészkel. 
A madár elsősorban a lakott területeken és azok közvetlen közelében látható, de a városi parkokban, fasorokban, temetőkben és kertekben is gyakori. Tápláléka változatos, rovarok, pókok, növényi részek, gyümölcsök és csonthéjasok alkotják.

Pallavicini-díszsírhely (2020)

Pallavicini család sírhelyét 2013-ban hozták létre a sándorfalvi „felső” temetőben, de a város alapítójának kívánsága, hogy egy családi sírhelyen nyugodjanak majd igen csak kalandos úton valósult meg végül.


1945. október 12-én Bécsig üldözték az ország egyik legnagyobb uradalmán közel egy évszázadon keresztül mintaszerűen gazdálkodó családot. Pedig Pallavicini Sándor 1879-ben, a nagy tiszai árvíz után a saját birtokán adott lehetőséget új élet kezdésére, ebből a tanyaközpontból alakult ki a mai Sándorfalva magja.

A Pallavicinieknek a Tisza melletti Ányáson már állt az 1850-ben épült, temetkezési helyként szolgáló kápolnájuk, amelyet a II. világháború után leromboltak. A család megmaradt tagjai a háborúk elől Csehországba menekültek, és Sándort végül itt érte a halál. A családfőt a Jemnice kápolnájában temették el, de ezt az épületet 1945-ben államosították, a sírokat pedig lerombolták. A család végső nyughelyéül szolgáló parcellát Alfonso Pallavicini hozatta létre a sándorfalvi temetőben, és itt nyugszanak az 1789 után született családtagok.

„akik békében nyugodhatnak itt a földben, ami egykor hozzájuk tartozott.”

Vörös szemeslepke (Pararge megera)


A vörös szemeslepke mindenütt előfordul, főként réteken, nyílt területeken, ahol az erősen napsütötte helyeken lehet látni. A többi szemeslepkétől a vörös alapszíne különbözteti meg.

Háromszöges faggyúpók (Teutana triangulosa)


A háromszöges faggyúpók a lakásokban és környékükön viszonylag gyakran előfordul.
Az állatot érdekes potrohrajzolata teszi könnyen felismerhetővé, amely sötétbarna, középsávját és oldalát pedig háromszög alakú fehér foltok díszítik.

Seregély (Sturnus vulgaris)


A seregély hazánkban gyakori, sőt sokszor látni őket csapatokban repkedni. A madár főleg bogyókkal táplálkozik, ezért gyakran bejár a városokba az élelem miatt, de a szántásokon és nedves réteken a földben élő lárvák, poloskák, bogarak után is szokott kutatni.
A segély hasznosságának megítélése megosztja az embereket, hiszen károsítja többek között a szőlőt, ellenben a talajban élő rovarlárva fogyasztása révén kifejezetten hasznos gazdálkodási szempontból.

Sokpettyes virágbogár (Oxythyrea funesta)


A sokpettyes virágbogár a magas hegyvidékek kivételével mindenütt gyakori. A bogáncsféléket kedvelő bogár, a virágok pollenjével táplálkozik, de gazdasági kárt nem okoz.

Tengelic (Carduelis carduelis)

A tengelic Magyarország egyik legszínesebb és leggyakoribb pintyféléje, amely csapatba verődve fordul elő. A színpompás, védett madarat egykoron szépsége miatt előszeretettel zárták kalitkába.
napjainkban szinte mindenhol előfordul, kedveli a településeket, ahol kertekben, temetőkben, parkokban, fasorokban, és erdőszéleken fészkel. A hideg idő beálltával gyakran találkozhatunk vele az etetőkben is.

Túra: Szatymazi határ III. (2020)

„...Amikor mögint nem sikerült a marhakiszakítás, Veszelka azt mondta Sándornak, hogy: - Lűdd agyon a kis gulyást, az Istene anyját!
Erre Sándor azt mondta:

- Nem szabad. Ha mink olyan ügyetlenök vagyunk, hogy ettül a kis embörtül nem tudunk elhajtani, akkor agyonlűni nem szabad, hanem szégyönszömre mönjünk el!”

(Tóth Ernő)

Veszelka-kereszt


forrás: openstreetmap.org
Útvonal:

  Szatymaz,vá - Makra-szék - M5-ös autópálya felhajtó - Kőrös-féle szélmalom -  Balástya-Csólyosi-csatorna - Csólyospálosi földtani feltartás - Forráskút - Őszeszéki-tó - Enyingi-féle szélmalom - Szatymaz, vá


Táv és szintemelkedés:

53 km/ 120 m



Az Alföld téged is vár


Fattyúszerkő (Chlidonias hybrida)


A fattyúszerkő leggyakoribb hazai szerkőfaj, amely jellegzetes hangjáról már messziről felismerhető. Az állat kedveli a növényzettel benőtt szikes tavakat, mocsarakat és holtágakat. Fészkét a vízen úszó növényzetre, kolokánra, vidrakeserűfűre, tavi rózsára, tündérfátyolra, úszó békaszőlőre építi.

Héja (Accipiter gentilis)


A héja egy Igazi ragadozó madár, amely sokszor nála nagyobb állatokat is elejt.
A madár nem válogatós, madarak és emlősök is előfordulnak az étlapján, de mindig a legnagyobb számban rendelkezésre álló zsákmányt pusztítja.
A héját a solymászok is kedvelik, mivel megfelelő idomítással kiváló vadászmadár nevelhető belőle.

Tövisszúró gébics (Lanius collurio)



A tövisszúró gébics bokrokkal tarkított tisztások jellegzetes és igen dekoratív vártamadara.

A kis termetű madár enyhén kampós csőrével a zsákmányát gyakran a bokrok töviseire felszúrva raktározza el, innen ered elnevezése is.

Trapézhátú szegélyeslevelész (Chrysolina rossia)


A trapézhátú szegélyeslevelész Magyarországon igen gyakori, főleg az Alföldön és a Dunántúlon elterjedt. A feketéskék bogarat a trapéz alakú előtoráról és a szárnyfedői lévő rendezetlen, durva pontok miatt lehet megkülönböztetni a többi társfajától.

Csólyospálosi földtani feltárás és Varangykő tanösvény (2020)


Csólyospálos határában világviszonylatban is jelentős természeti értékén nyilvánított feltárás a Duna–Tisza közi réti mészkő előfordulását mutatja be egy tanösvény segítségével.

Az évmilliók során a homokbuckák között található mélyedésekben, az időszakos vízállások miatt édesvízi karbonát képződés kezdődött el. Az itt fellehető vasoxidtól barnásfehér kőzetet a Homokhátság népe csak „darázskőnek” nevezi, amit a darázsfészekre emlékeztető lyukacsos szerkezete miatt kapott. A kőzet a Kiskunság egyetlen jó minőségű, ugyanakkor könnyen megmunkálható szilárd építőanyaga, az Árpád-kortól napjainkig is használták. Számos tatárjárás idején elromosodott vagy késő középkori templom alapfalában megtalálható a darázskő.


Csólyospálos község határában a kőzet nagy kiterjedésű természetes előfordulásával találkozhatunk. A falutól mintegy 1,5 km-re látható felhagyott kőbánya 1978-ban kapott természetvédelmi oltalmat. A helyszín tulajdonképp olyan kőzettani típusszelvény, amely a Duna-Tisza közén gyakori jelenség, de ehhez hasonlót világviszonylatban is csak néhány helyen találhatunk. A csólyospálosi feltárás nemcsak geológiai és természetvédelmi szempontból jelentős, hanem kultúrtörténeti értéket is képvisel, hiszen a Duna-Tisza közi kőbányászat emlékhelye.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Csólyospálos Község Önkormányzatával és a Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszékének együttműködésével alakította látogathatóvá a területet 2008-ban. A legutóbbi felújítást követően a Duna-Tisza Közi pásztorépítményekkel rendezte be a tanösvényként funkciónál ó feltárás környékén.

Pannon csiga (Caucasotachea vindobonensis)


A pannon csiga Magyarországon mindenhol gyakori, igazi melegkedvelő faj.
A csigát gyakran látni fák törzsén, bokrokon, utak szélén és kőfalakon is. A napsütötte déli lejtőkön a csigák alapszíne világos, és csíkjai pedig halványak.

Vöröshasú tarlósáska (Omocestus rufipes)


A vöröshasú tarlósáska sík- és domb-vidék lakója, gyakran találkozni vele szárazabb réteken és mezőkön. A kisméretű sáskafaj többféle színváltozatban is létezik, ezért csak nehezen különböztethetők meg a társaitól.

Sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum L.)


A sároshátú gyászbogárral tavasszal gyakran találkozunk, amikor szántóföldeken vagy utakon szaladgál. A bogár fekete színű, a szárnyfedői bordázottak és szemölcsösek, de ritkán tiszták, ugyanis a rátapadt agyagos földtől mindig sárosak.

Hínáros víziboglárka (Ranunculus trichophyllus)


A hínáros víziboglárka tápanyagban gazdag álló- vagy lassan folyó vizeket kedveli. A növény hínárhoz hasonló szárán áprilistól júliusig jelennek meg virágok, amely szirmai fehérek.

Kakukk (Cuculus canorus)


A kakukkal áprilistól szeptemberig bárhol találkozhatunk, „éneke” könnyen felismerhető ugye bár a róla elnevezett óra a miatt.
Szinte minden magyar ember tudja, hogy a madár fészekparazita, tojásait nem maga költi ki, hanem más madárfajok fészkébe rakja. De viszont kevesen ismerik, hogy létezik egy monda a kakukkról. A felnőtt madár ugyan is annyira hasonlít a karvalyra, hogy a népnyelv évezredeken keresztül egy fajnak tekintette ezt a két madarat. Az a hiedelem élt róla, hogy a kakukk ősszel karvallyá változik majd tavasszal, amikor felhangzik az első kakukkszó, a karvaly visszaalakul kakukká.

Fekete medvelepke (Arctia villica)


A fekete medvelepke az egyik leggyakoribb medvelepke faj hazánkban, szinte mindenütt elterjedt. Az állat kedveli az alföldi bozótosokat és a déli hegyoldalakt is. Könnyen felismerhető az elülső szárnyain lévő fehér foltokról, amelyek alapszíne fekete. A hátulsó szárnyai pedig narancssárgák, több kisebb-nagyobb fekete folttal.

Piroslábú cankó (Tringa totanu)


A piroslábú cankó hazai szikes- és mocsárrétjeink egyetlen fészkelő cankófaja. A madár az alföldi szikeseken, vizenyős réteken, legelőkön fészkel, sokszor bíbicek és nagy godák társaságában költ.

Bíbic (Vanellus vanellus)

Jellegzetes bóbitájáról könnyen felismerhető, közkedvelt madárfajunk a hazánkban is költő partimadarak közül messze a leggyakoribb. A bíbic előszeretettel fészkel a nedves réteken, szikes területeken, árasztásokon, vizes környezetben lévő szántókon. 

Közönséges boglárka (Polyommatus icarus)




A közönséges boglárka május és október között repül, és általában csak a virágokat látogatja. Legotthonosabban a parkokban, legelőkön és réteken érzi jól magát, de gyakran megfordul a lucernafélék környékén.

A faj igen gyakori, szinte mindenütt előfordul. A hímeket kékeslila szárnyukról, a nőstények pedig sötétbarna alapszínezetükről lehet felismerni.

Párducfoltos araszoló (Pseudopanthera macularia)


A párducfoltos araszoló hazánkban májustól augusztusig erdei réteken nappal repül. Az állat száraz helyeken gyakori, hernyójával és az imágóval is az árvacsalánon találkozhatunk.

Ebnyelvűfű (Cynoglossum officinale)



Az ebnyelvűfűvel május és június között találkozhatunk száraz réteken, kaszálókon és utak szélén.
A köznyelv orvosi ebnyelvűfűnek is nevezi, ugyan is a növény köhögéscsillapító alapanyag.

Nagyszemes boglárka (Glaucopsyche alexis)



A nagyszemes boglárkával áprilistól augusztusig találkozhatunk, leggyakrabban erdei tisztásokon és szántóföldek mentén.

Kőrös-féle szélmalom (2020)




A Kőrös-féle szélmalom Balástya külterületén a forráskúti úttól nem mesze található.

A szélmalom építése 1996-ban kezdődött, amely kiviteleztetését, művezetését és tervezését Kőrös László végezte és 2000-ben készült el teljesen. Az épület megrendelője a Svájcban elő Padányi Gulyás Dávid volt, aki számára fontos volt a helyi hagyományok ész szeretett volna egy új malmot korábbi romja helyén.

Végül a kunfehértói Németh-Buhin Ferencz-féle szélmalom rajzai alapján elkészült ipartörténeti műemlék szélvitorláit működésbe lehetett hozni, sőt darálni is lehetett vele.








A malom közelében található egy szoborfülke i, amelyben egy Szűz Mária szobor látható, ezt az emléket 2001. októberben állította Kőrös László és Kőrös Lászlóné.

Cigánycsuk (Saxicola torquata)


A csigánycsuk hazánkban gyakori fészkelő, általában sík- és dombvidékeken fordul elő. A madár nagy vadásznak számít, kimagasló pontokról lesi rovarokból, pókokból és más ízeltlábúakból álló zsákmányát, ritkán apró termetű csigákat is eszik.

Agárkosbor (Orchis morio)


Az agárkosbor egyik legkisebb termetű és legkorábban nyíló, viszonylag gyakori kosborunk.
Az orchidea-féle április közepétől május végéig virít a kaszálókon, hegyi réteken, homok-és lápréteken, legelőkön, sztyeppréteken.

A sötét bíborvörösben, lilában és rózsaszínben pompázó szépség védett, természetvédelmi értéke
10 000 Ft.

Parlagi galamb (Columba livia f. domestica)


A szirti galamb háziasításából létre jött parlagi galamb ősei még ma is megtalálhatóak a Földközi-tenger partvidékén, Észak-Afrikában, és Ázsia egyes hegyvidékein.

Az állat leggyakrabban épületeken, romokon, tornyokon, sziklákon, padlásokon, állattartó telepeken magányosan, vagy laza telepekben fészkel. A galamb túlszaporodása a nagyvárosokban komoly problémákat okoz tömeges jelenlétével és „szemetelésével”.

Parti farkaspók (Pardosa amentata)


A Parti farkaspókkal nedves, füves területen vagy vízparton találkozhatunk leggyakrabban.
Az apró állat gyakran nagyon korán tavasztól egészen őszig futkos a gyepcsomók között, ahol gyorsan és mozgékonyan vadászik legyekre és más apró rovarokra.

Barna százlábú (Lithobius forficatus)


A barna százlábú Magyarországon meglehetősen gyakori, főleg erdőkben, parkokban és kertekben él. Az állat előszeretettel bújik el a fatönkök korhadó kérge és deszkák alatt.
A százlábú éjjelente indul ászkákat és rovarlárvákat vadászni, de gyakran bemerészkedik a lakásokba is. Innen nem feltétlenül kell elűzni, ugyanis érdemes tudni, hogy a szinte az összes lakásban jelen lévő más élősködőt és rovart, köztük az ágyi poloskákat is elpusztítja.

Barna ásóbéka (Pelobates fuscus)

A barna ásóbéka hazánkban a sík- és dombvidékeken szinte mindenütt előfordul, és általában a laza talajú élőhelyeket részesíti előnyben.
A zömök testalkatú békafajt legkönnyebben a sárgás vagy szürkésbarnás alapszínéről lehet felismerni, amelyet nagy sötét foltok és apró vörös pontok „díszítenek”.

Nagy álkaszáspók (Pholcus phalangoides)


A lakásban, udvarban a pókfajok közül leggyakrabban a nagy álkaszáspók telepedik meg.
A sarkokban gubbasztó méretes pók rendetlenül szőtt, kusza hálójában várja mozdulatlanul az áldozatát.
Az állattól nem kell félni, ugyanis semmilyen veszélyt nem jelent az emberre, de ritkítani szükséges, mert hamar ellepik a lakást.

Szajkó (Garrulus glandarius)

A szajkó vagy más néven mátyásmadár legnagyobb számban a középhegységi és dombsági tölgyesekben fordul elő, de hazánkban az alföldi erdős területeken, parkokban és a kertvárosokban is látható.
A madár éneke nagyon változatos, érdes, nyávogó, fütyülő hangok keveréke. Mivel a kiváló hangutánzó képességére már régen felfigyeltek, egykoron kedvtelésből tartották az állatot, szép fedőtollai pedig gyakran díszítik a vadászok kalapját.

Fehér karolópók (Thomisus onustus)

A fehér karolópók általában olyan virágokon vagy növényeken látható, amelyek alapszínének megfelelnek. Az apró állat potroha két csúcsban végződik, így felülről nézve háromszög alakú. Zsákmányára lesből támad és a védekező rovart harapással azonnal megöli.

Örvös galamb (Columba palumbus)



Legnagyobb termetű galambunk városi parkokban, fasorokban, erdőszéleken és fás legelőkön érzi jól magát. De a városi környezetben is találkozhatunk vele, hisz hozzá szokott az ember jelenlétéhez az évszázadok során.

A madarat fehér szárnysávja és nagy mérete alapján könnyen megkülönböztethetjük a többi hazai galamb- és gerlefajtól.

Az állat főként növényi táplálékot fogyaszt, amely különféle magvakból, bogyókból és rügyekből áll,de az apró csigákat és gilisztákat sem veti meg.

Sárga billegető (Motacilla flava)












A sárga billegető gyakori madarunk, amellyel nedves réteken találkozhatunk. 
A madár kedveli a nyílt, vizes, mocsaras, zsombékos területeket, sőt sokszor megfigyelhetjük birkanyájak és marhacsordák környékén, ahol a talajon felzavart rovarokkal táplálkozik.

Szürke lóhangya (Camponotus vagus)

A szürkelóhangya az egyik legnagyobb hangyafajunk, amely a füves domboldalak, rétek lakója, de találkozhatunk vele a kertünkben is. Az állat fészkét kidőlt, vagy halott fába vájja bele erős csáprágóival.