Tarcali szőlők és a Degenfeld-birtok (2026)

Tokaj-Hegyalja nem csak Magyarország egyik különlegesen szép tájegysége, hanem messze földön híres ősi borkultúrájáról is.

A borrégió egyik „fővárosának” számít Tarcal, ahol már a 17. század elején is fejlett szőlőtermesztés és a borkultúra volt. A Tarcal környéki szőlészet gróf Grassalkovich Antal idején kapott újabb lendületet, amikor Mária Terézia királynő 1748-ban elrendelte a kincstári szőlők kibővítését. Innentől kezdve rendszeresen szállították a míves bort a bécsi királyi udvar számára. A felvirágzott szőlőkultúrát 1880-ban súlyos csapás érte, ugyanis ekkor pusztította el az filoxéria járvány az ültetvények jelentős részét.

1894-től azonban újraindult a filoxéria sújtotta hegyaljai szőlők telepítése, ekkor a legkorszerűbb technika felhasználásával telepítették újra.

Napjainkban a tarcali borászatok közül kiemelkedik múltjával a Degenfeld-család hegyaljai szőlőbirtoka. A mai gazdálkodás 35 hektáros szőlőültetvény folyik, amely olyan történelmi dűlőket is magába foglal, mint a Terézia és a Zomborka. Az itt készült borok készítése során továbbra is a természet szeretetére, a hagyományok tiszteletére és a modern technológia ötvözésére törekednek a borkészítők. A birtokon előállított borok között pedig természetesen ott van a Szamorodni és a híres Tokaji Aszú.

Turzul vezér emlékműve (2026)

Tarcal központjától keletre, a Nagy-Kopaszra vezető út mellett 1894-ben egy honfoglalás kori vezéri sírt tártak fel. A legenda szerint Turzul (Tarcal) vezér sírját találták meg, akiről a település a nevét kapta. A sír helyén 1930-ban egy emlékművet állítottak fel, a leletek pedig a Nemzeti Múzeumba kerültek.

Tarcali tengerszem (2026)

A Tokaj-Hegyalja egyik rejtett kincse a Tarcali tengerszem, amely egy a forrásvizek által feltöltött, türkizkék vizű bányató.

A Kopasz-hegy lábánál található tó környékét vulkanikus eredetű andezit sziklák veszik körül, amelyet sokáig bányászat itt. A bányaművelés után azonban a csapadék- és forrásvizek töltötték fel krátert. A tó és környéke napjainkra népszerű kirándulóhellyé vált, szomszédságában pedig ott találjuk az Áldó Krisztus szobrot is.

Áldó Krisztus (2026)

A Hegyalján, a Tarcal feletti szőlős dombon áll az Áldó Krisztus szobor, amelyhez egy látványos panorámaút vezet fel.

A szobor megálmodója Petró Attila volt, aki miután a tarcali Szent Teréz-kápolnában talált egy Áldó Jézust ábrázoló képet úgy döntött, hogy megépítteti hazánk legnagyobb Jézus szobrát. Végül a 8 és fél méter magas, 50 tonnás gránitszobrot Szabó Sándor szerencsi szobrász faragta ki. A Mária út egyik állomásaként is ismert gigantikus alkotást 2015-ben adták át a nagyérdeműnek.

Tarcali Aréna (2026)

A Tarcali Aréna vagy más néven Amfiteátrum egy különleges szabadtéri színpad, amelyet egy felhagyott kőbánya kráterében alakítottak ki. A Kopaszu-hegy lábánál található aréna a „holdbéli” látványa és kiváló akusztikája miatt gyakran ad otthont kulturális rendezvényeknek.

Református templom (2026)

A tarcali reformátusok 1562-től váltakozva birtokolták a katolikus istenházat, egészen mai templomuk felépítéséig. A késő barokk stílusú épület végül 1773-74-ben készült, de tornyot csak később, 1797-ben kapott. A templom nagy mérete Patay Sámuelnek köszönhető, aki Bájról Tarcalra rendelte jobbágyait az építkezéshez. A templom belseje egyszerű kialakítású, hajója sík mennyezetes. A szószék pedig kiváló barokk stílusú mestermű. Az úrasztalát Tóth József és neje, Kálmánchey Terézia ajánlotta fel 1912-ben.

Urunk mennybemenetele római katolikus templom (2026)

Tarcalon már a 14. szádban is áll egy védőfallal körül vett templom, amelyet több mint két évszázadon hol a katolikusok, hol pedig reformátusok birtokoltak. 

1615-ben a kéttornyú, erődített templomot Hancman Márton építőmester vezetésével átalakították. A protestánsok 1671-ben vissza atdták az épületet, amikor II. Rákóczi György özvegye Báthory Zsófia áttért a katolikus hitre. 1678-ban a török csapatok kirabolták és felégették az istenházat. Nem sokkal később újjáépült a templom, amelyet 1690-ig használtak az evangélikusok. De a katolikusok csak 1706-tól birtokolták megint az épületet, ugyanis a Rákóczi szabadságharc idején reformátusok szállják meg a települést.

A harcokat lezárás után I. József császár visszaszolgáltattatta a katolikusoknak az ekkor már igen csak leromlott épületet. A templomot Grassalkovich Antal kamaraelnök támogatásával 1765-1766 között újjáépítették barokk stílusban. A műemlék gótikus eredetére napjainkban csak a torony sarkán álló támpillérek és a kripta falai emlékeztetnek. A templombelső kiemelkedő berendezése rokokó stílusban készült a 18. században.