Az algyői önkormányzat Turisztikai központot hozott létre az
egykori repülőtér helyén. A szabadidőközpont parkjában játszótér, füves
sportpálya és a régi hangárból átalakított rendezvényterem található. A létesítmény kiválóan alkalmas nyári gyermektáborok és erdei iskolák itteni megszervezésére is.
Kis-tiszai zsilip maradvány (2014)
1887. június 1.-én a Nagyfa (Tisza-holtág) közelében lévő kistiszai zsilip az alámosás hatására átszakadt. ezzel jelentős károkat okozott a már érni kezdő búza és egyéb vetésekben. Ennek a katasztrófának állít emléket a Kis-tiszai gátőrház mellett található zsilip darab.
Nagyfai Holt-Tisza (2014)
A Nagyfai Holt-Tisza Algyő és Tápé között található a Tisza
túloldalán. Az egykori folyómeder az évek során feliszaposodott és erősen benőtte
a parti növényzet. Ettől függetlenül horgász helykén tartják nyilván. A mellette
található kocsányos tölgyes erdőfolt feltehetően az egykori ligeterdő
maradványa, ezért védetté nyilvánítását tervbe vették.
Rágyánszki Arborétum (2014)
Az orosházi Rágyánszki Arborétum a Gárdonyi utcában
található, titulusa szerint magánkert és helyi jelentőségű természetvédelmi
terület. Alapítója Rágyánszki János kertész, aki 1952-ben a 3
hektár területre a zömében örökzöldekben és fenyőkben gazdag gyűjteményt telepített. Jelenleg
viszont elhagyatott gazdátlan bozótos, helyreállításra utaló jeleket nem
találni sehol. Ady Endre egyik verse jutott eszembe, amikor itt jártam.
„Elvadult tájon
gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent
humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?”
...
(A magyar Ugaron)
Hősök ligete (2014)
Gyopáros-tó és a kilátó (2014)
Gyopárosfürdő mindenkori jelképe az egykori víztorony,
jelenleg Panoráma kilátóként működik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a
tórendszerre. Ez a kilátó ad otthont a Gyopáros történetét bemutató állandó
kiállításnak is, többek között a halász-vadász, gyűjtögető, méhész, borász,
nád- és gyékénygazdálkodási életmódot mutatja be.
Gyopárosfürdő (2014)
Gyopárosfürdő „az Alföld gyöngye"-ként ismert
üdülőhely, amely Orosháza külterületén található. A Gyopáros-tó és környékén 1869-ben
kezdték meg a fürdő építését, mely alig egy évtized múlva már népszerű
fürdőhelynek számított, hiszen az alkáli-hidrogénkarbonátos víz különböző
mozgásszervi, gyulladásos, reumatikus és ízületi bántalmak kezelésére kiválóan
alkalmas. Gyopárosfürdő napjainkra a strand-, az élmény-és gyógyfürdőzők, a wellness szerelmeseinek népszerű úti célja lett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)