Békászó sas (Aquila pomarina)

A békászó sas egy közepes méretű, sötét színű sasfaj, amely Magyarországon főleg a középhegységekben és dombságokban fordul elő. A békászó sas nevével ellentétben nem csak kétéltűekkel táplálkozik, hanem rágcsálókkal, egyéb gerincesekkel és rovarokkal is beéri. Ennél sasnál a legerőteljesebb a fiókakori káinizmus, ugyanis az idősebb, erősebb fióka elnyomja és megöli testvérét

Vízirigó (Cinclus cinclus)

A vízirigó vagy más néven fehértorkú vízirigó kizárólag a tiszta vizű hegyi patakok mentén fordul elő. 

A madár a zárt hegyvidéki erdőket kedveli, ahol gyorsfolyású, sziklákkal, kövekkel tarkított szélesebb patakokban kutatja fel a táplálékául szolgáló apró rákokat. A rigófaj Magyarországon fokozottan védett, ugyanis hazai állománya mindössze néhány párból áll.

Gulipán (Recurvirostra avosetta)

A gulipán legyakrabban a Kiskunsági szikes tavain, vagy más alföldi szikes területeken a vízhez közel fészkel. A madár jellegzetes színe és semmilyen más madáréhoz nem hasonlító, felfelé ívelő csőre miatt könnyedén felismerhető.

Nagy póling (Numenius arquata)

A nagy póling hazánk legnagyobb partimadara, amelyet a népnyelv csak szélkiáltónak hív. A madár vízhez kötődik, mocsaras területeken, sekély vízű tavaknál, réteken és legelőkön él. A póling nem válogatós férgekkel, rovarokkal, csigákkal és békákkal táplálkozik, de megeszi a bogyókat és magvakat is.

Fekete gólya (Ciconia nigra)

A fekete gólya hazánkban bárhol elfordul, de csak a folyókat kísérő erdőkben költ. 

A vizes élőhelyek kedvelő madár általában a sekély vízben kutat élelem után, ahol kisebb gerincesekre, és vízirovarokra vadászik.

A fekete gólya Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.

Nagy goda (Limosa limosa)

A nagy goda egy nedves mocsárréteket és szikes legelőket kedvelő gázolómadár.

A madár különféle rovarokat, férgeket, csigákat és más gerincteleneket fogyaszt, de nem veti meg a növények magjait sem. A goda általában zsombékos részeken költ, ahol földre rakja növényi anyagokból készített fészkét.

Gólyatöcs (Himantopus himantopus)

A gólyára emlékeztető, fekete-fehér színezetű, hosszú lábú partimadár hazánkban rendszeresen fészkel.

A gólyatöccsel főleg szikeseken, nedves réteken, elöntéseken, belvizeken lehet találkozni. A madár jelentősebb költőhelyei védelem alatt állnak, ezért ezek megfelelő kezelésén múlik a faj hosszú távú jövője hazánkban.

Foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus)

A foltos nádiposzáta a fűzfákkal, bokrokkal, tarkított gyékényes nádasokat, mocsarakat kedveli.

A költési szezonban a hím revírjének kimagasló pontjain éneklésével jelzi jelenlétét.

A rovarokkal táplálkozó madarat leginkább a feltűnő szemöldöksávjáról lehet felismerni.

Bakcsó (Nycticorax nycticorax)

Kevesen tudják, hogy a bakcsó egy magyar mondókában is főszereplő, ugyanis a mindenki által ismerős vakvarjúcska a madár népies neve.

A madár egyik leggyakoribb hazai gémféle, amely telepeket alkotva többnyire védett területen fészkel. A bakcsó március-április táján érkezik vissza afrikai telelőterületeiről, és egészen az őszi vonulásig nálunk marad. Az állatot gyakran látni karókon ücsörögni, ilyenkor lesben állva vadászik.

Barna rétihéja (Circus aeruginosus)

A barna rétihéja kedveli a síkvidéki mocsarakat és nádasokat, ugyanis a fészkét nádszálakból építi. A madarat lehet látni a mezőgazdasági területeken és száraz gyepeken is, ahol pásztázva vadászik.

A héja tápláléka kisemlősökből, kisebb madarakból, fiókákból, tojásokból, békákból, és halakból áll.

Nádi sármány (Emberiza schoeniclus)

A nádi sármány a magyarországi nádasok gyakori vendége, de megfigyelhetők kisebb-nagyobb áttelelő csapatok is. A madár nyáron állati, télen pedig növényi táplálékot fogyaszt. Fészkét a tavak, mocsarak, vizes területek nádasainak szárazabb szegélyébe, vagy zsombékos részére építi.

Citromsármány (Emberiza citrinella)

Hazánk leggyakoribb sármányfaja a folyókat kísérő ligeterdők, erdei tisztások, bokros és fás legelők lakója.

A kifejlett madarak főleg gyommagvakkal táplálkoznak, de rovarokkal és pókokkal etetik a fiókákat.

A sármányfat könnyű felismerni, ugyanis a testén sárga, sárgásbarna felső részén hosszanti irányban sötétbarna sávok láthatók.

Barna kánya (Milvus migrans)

A barna kánya a nagy folyók mentén elterülő ártéri ligeterdők lakója.

A kányák legjellegzetesebb ismertetőjegye a villás farkuk, de szárnytartásuk alapján is könnyen felismerhetők. A madár hazai fészkelő állománya 1960-1980 között drasztikusan lecsökkent, de a védelmébe tett intézkedéseknek hála az állománya azóta megerősödött.

Kis kárókatona (Microcarbo pygmeus)

A kis kárókatona a legkisebb Európában is előforduló kormoránfaj, hazánkban a védett területeken él.

A madár általában nagy nádasokban vagy ártéri erdőkben fészkel, kolóniában. Táplálkozni tavak környékére jár, ahol elsősorban halat fogyaszt, de a vízirovarokat, a rákokat és a piócákat sem veti meg.

Csuszka (Sitta europaea)

A csuszkával a domb- és hegyvidéki parkokban és erdőkben egyaránt találkozhatunk, főleg idős fákon érzi jól magát. A madarat gyakran látni a fák törzsén fejjel lefelé csüngve, ugyanis így keresi a kéregrepedésekben megbújó táplálékát. Az állat természetes és mesterséges odúkban egyaránt költ.

Erdei cankó (Tringa ochropus)

Az erdei cankó erdők patakpartjainak lakója, de folyók  mentén, árasztásokon, belvizeken, halastavakon is gyakran lehet látni. A madár apró rovarokkal, rákokkal, csigákkal, és kis halakkal táplálkozik.

Jégmadár (Alcedo atthis)

A jégmadár hazánk egyik legszínpompásabb madara, amely a kisebb folyók és patakok partját kedveli. 

A madár telet nálunk vészeli át, be nem fagyó folyóknál látható még ilyenkor is. 

Gyakran látni víz fölé behajló ágakon, innen csap le a víz tetején úszó apró halakra.

Sisegő füzike (Phylloscopus sibilatrix)

A legvilágosabb színű füzikefajunk kedveli a domb- és hegyvidékeket, a sík vidéken viszont ritkán fészkel.

A madár feltűnő citromsárga szemöldöksávjáról és fokozatosan felgyorsuló énekéről könnyen felismerhető.

Sárga magyar tyúk (Gallus gallus domesticus)

A sárga magyar tyúk  tenyésztése a 20. század elején terjedt el főként a Dunántúlon és az Alföldön.

Az őshonos magyar tyúk tollazata élénksárga, a nyaktollak végei, a szárny evezőtollai és a faroktollak végei barnásfeketék.

Gyurgyalag (Merops apiaster)

A legszínesebb madarunkat hívják méhészmadárnak vagy piripiónak is.
A gyurgyalag méhekkel, darazsakkal, lepkékkel és egyéb repülő rovarokkal is táplálkozik. A madár a fészkét lösz- és homokfalakban, homokbányákban, csatornák, mélyebb árkok falában alakítja ki.