A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gimnázium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gimnázium. Összes bejegyzés megjelenítése

Toursi Szent Márton római katolikus templom és Főapátság (2024)






A Pannonhalmi Bencés Főapátság a magyar kereszténység bölcsője és fontos szellemi műhelye, amelyet 1996 óta az UNESCO világörökség helyszínei közt tartanak számon. Az apátság épületegyütteseit a kor legkiválóbb építészeti készítették el, ahol ma is olyan részek látogathatók, mint a román kori bazilika, a monostor barokk épületei, vagy a klasszicista könyvtár.

A pannonhalmi monostort Géza fejedelem alapította 996-ban, amelyet Toursi Szent Márton tiszteletére szentelték fel. Az 1541-ben főapátsági rangot kapott kolostort a török háborúk idején végvárrá alakították, majd ezután mintegy fél évszázadig a szerzetesi élet szünetelt benne. III. Ferdinánd engedélyével Pálffy Mátyás indította újra az apátság életét a 17. százában, innentől kezdve indult meg kolostor felvirágoztatása és a szerzetesi könyvtár meglapítása.


A monostor első templomát 1001-ben szentelték fel Szent Márton tiszteletére, amelyet egy tűzvész után építettek át 1137-ben. 1224-ben ezt az épületet késő román és kora gótikus stílusban átalakították az európai kőfaragó-mesterek. 1722-1768 között Witwer Márton építtette fel a ma is látható barokk épületek, amely dísze a Stornó Ferenc által megépített neogótikus stílusú bazilika.

Az épületegyüttesben az alapítás óta volt oktatás, de a világi diákok előtt 1921-ben nyitotta meg kapuit a pannonhalmi gimnázium. 1948-ban az itteni iskolát is államosították, amely a szocializmus idején is működhetett. Ebben az időszakban a szerzetesrendeket ugyan feloszlatták, de a bencések szigorúan megszabott létszámmal megmaradhattak. Pannonhalma a rendszerváltozás után nyerte vissza önállóságát, amelyet az alapításának ezredik évfordulóján II. János Pál pápa is meglátogatott.

A millennium alkalmával pedig az UNESCO a világ kulturális örökségének részévé nyilvánította Pannonhalmát.

Karácsonyi János Katolikus Gimnázium (2023)


A gyulai Kossuth téren áll Békés megye egyetlen katolikus gimnáziuma, a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium, amely 1905 őszére készült el Alpár Ignác tervei nyomán eklektikus stílusban. A katolikus gimnázium létrehozásához Wenckheim Krisztina is hozzá járult egy 1892-ben létrehozott alapítvánnyal.

Móra Ferenc Gimnázium (2023)



A Móra Ferenc Gimnázium vagy egykori nevén Főgimnázium Kiskunfélegyháza legrégibb és legismertebb oktatási intézménye.

A millenniumi ünnepségre készült el a város főgimnáziuma Alpár Ignác nyertes tervpályázata nyomán. A késő eklektikus épület kivitelezését pedig a szegedi Robelly, Szilágyi és Winkler Testvérek végezték el. 1944-ben katonai kórház működött az épületben, amely második világháborúban az épületet ki is égett, ezért minisztériumi segítséggel újították fel 1947-ben. Az épület érdekesség, hogy az 1896-os avatásra Móra Ferenc, az iskola későbbi névadója még itteni diákként írt verset.

A főgimnáziumban nyitotta meg 1902-ben a Kiskun Múzeumot Szalay Gyula az iskolai gyűjteményéből, amely azóta már önálló épületben, az egykori Kiskun Kapitányság épületében látható a tárlat.

Fölsőbb Leányiskola (Tömörkény Gimnázium) (2022)



A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola vagy régebbi nevén Fölsőbb Leányiskola a Tiszapart szomszédságában található.

1903-ban készült el a magyaros szecesszió iskola Baumgarten Sándor tervei alapján, miután kinőtte a mai Radnóti Miklós Gimnázium épületét. A virágzó intézményt azonban 1914-ben lefoglalták és katonai kórházat alakítottak ki benne. Számos károsodás érte ekkoriban a vörös klinkertéglás épületet, amely 1918-20-ig még börtön is volt. 1922-től újra leánygimnázium került kialakításra a falak között, majd 1952-től Tömörkény István Gimnázium költözött be ide.

Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium (2022)


A kaposvári Kossuth Lajos tér egyik emblematikus építménye az egykori leányiskola romantikus stílusú épülete, amely napjainkban a Nagyboldogasszony Iskolaközpont ad otthont.

A belvárosában található iskola megépítése 1872 nyarán kezdődött meg, Deckert Krisztián építész tervei alapján, és egy éven belül be is fejeződött. A romantikus stílusú épület érdekessége a Kossuth tér felé forduló véghomlokzata. A zárda 1873-ban nyitotta meg kapuit és eleinte elemi leányiskolaként működött. A második világháború után az iskolát államosították, és középiskolai kollégium kapott helyet benne. A rendszerváltozás követően a zárda visszakerült egyház tulajdonába, és a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium kezdte meg működését itt.

Verseghy Ferenc Gimnázium (2022)


A város legszebb pontján, a Tisza mellett emelkedik Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legrégibb gimnáziuma, a nagy hagyományokkal rendelkező Verseghy Ferenc Gimnázium.
A késő eklektikus épület az egykori sóházak helyén épült 1887-92 között, Benkó Károly budapesti építész tervei alapján. Az iskola 1922 óta viseli a város híres szülöttének, Verseghy Ferenc költő nevét.

Batsányi János Gimnázium (2019)

 Az ország legszebb szecessziós épületeinek egyike Csongrád található, amely 1913–1914 között épült Ybl Lajos tervei alapján. Az egyszerre színes és visszafogott, de monumentális épület állami polgári fiúiskolaként kezdte meg működését.  
A Kossuth térre néző, színes mázas majolikabetétekkel díszített műemléképület a magyar szecessziós stílusirány és a nemzeti romantikus építészeti stílus képviselője, és a csongrádi városkép meghatározó eleme.  Az épületet belsőterei az országos érvényű miniszteri előírásoknak megfelelően lett kialakítva.

Az első világháború idején vöröskereszt kórház működött az épületben, így csak 1920-tól folyik gimnáziumi oktatás az épületben.
Ma Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium néven emlegetik az 1957-ben nagyobb felújításon át esett intézményt.

Dóczy Gedeon Református Gimnázium (2019)


A mai gimnáziumnak otthont adó épületet 1914-ben tervezte Nagy Károly műegyetemi tanár. Az építkezés egy jó évtized múltán fejeződött be Dóczy Gedeon irányításával. A Kossuth utca 35-37. szám alatt fekvő telken álló épület neoromán stílusához késő eklektikus, magyaros-szecessziós formaelemek társulnak.
Az intézet a két világháború közötti időszakban élte a fénykorát, ekkor még Debreceni Református Dóczi Leánynevelő Intézetként működött, egészen az államosításig. Napjainkban a Debreceni Református Kollégium keretein belül működő két középiskola egyike.

Svetits Római Katolikus Gimnázium (2019)

Egy nagy hírű debreceni „fűszerszámkereskedő”, Svetits Mátyás özvegye révén 1896-ban nyílt meg a Római Katolikus Polgári Leányiskola. A épület barokk homlokzatát a 19. század második felében romantikus stílusban átalakították.
A körút és a Szent Anna utca sarkán lévő műemléképületben jelenleg a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon működik.

Piarista Iskola (2018)

A kecskeméti Piarista Iskola megalapítása gróf Koháry István országbíró nevéhez kötődik. Az első piarista szerzetesek által vezetett rendház és iskola 1720–1726 között épült fel.  II. József uralkodása alatt az iskola tanulói létszáma lecsökkent, s csak az 1800-as évektől kezdet újra felvirágozni a katolikus tanítás.
Az iskola 20. század elejére kinőtte a korábbi épületét, így 1930–1933 között Hültl Dezső tervezésében, gróf Klebelsberg Kunó miniszter támogatásával megépült a neobarokk új iskolaépület.

Az iskola ma a Duna–Tisza közének jelentős katolikus tanintézete általános iskolai és gimnáziumi oktatással, kollégiummal.

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (2016)

A Pécs főterén álló gimnáziumot a ciszterci rend működteti napjainkban is és a dél-dunántúli régió egyik elit iskolájának számít.
Az épület első peridusát a 1716 és 1726 között építették a jezsuiták, a Kórház téri török temető sírköveinek felhasználásával. Az iskola több ízben átalakult, volt bölcsészeti akadémia, kórház, sőt kaszárnyaként is működött. A műemlék épület lépcsőházban látható freskók Gebauer Ernő művei és az első pécsi egyetem alapítását és felépítését ábrázolják.

Az épület előtti kis parkban áll Leonardo da Vinci fehér márvány mellszobra, amely Baksa Soós György alkotása 1958-ból.

A Tan Kapuja Buddhista Egyház (2016)


A Tan Kapuja Buddhista Egyház 1991-ben alakult meg öt kisebb buddhista közösség összefogásaként, amely még ebben az évben létrehozta felsőoktatási intézményét.

A főiskola a buddhizmus tanítását és kultúráját képviseli Magyarországon.

Jelenleg a Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola fenntartói feladatait is eme egyház látja el. 

Evangélikus Gimnázium (2014)


A békéscsabai evangélikus Nagytemplom melletti telken 1899-re új gimnázium épült Sztraka Ernő tervei alapján. A minden igényt kielégítő kétszintes, szimmetrikus homlokzatú épület az eklektika nyomait viselte magán. Az épület az Evangélikus Rudolf Főgimnázium nevet viselte egészen az államosításig. A rendszerváltozás után azonban az ingatlan visszakerült az egyházhoz, és ma is iskolaként működik.

Jezsuita kollégium és szobrai (Dobó István Gimnázium) (2013)

A Széchenyi és Csiky Sándor utca sarkán lévő jezsuita gimnáziumot 1750-54 között építették. A XIX. század végén egy tűzvész következtében átépítették és csak a Csiky Sándor utcai homlokzatot hagyták meg az eredeti barokk pompát. A rokokó stukkókeretes szoborfülkében három szobor maradt meg, középen Mária, két oldalt Szent Ignác és Szent Alajos alakja láthatóak.

József Attila Gimnázium (2013)


A makói József Attila Gimnázium eklektikus épülete ma is a városközpont egyik meghatározó építménye.
A város 1894-ben rendelte el az új főgimnázium megépítését, amelyet Dessewffy Sándor csanádi megyéspüspök támogatott. A volt sóház helyén épült impozáns gimnáziumot Gerle Lajos tervezte, a berendezésének költségeit a város vállalta magára.
A Makón működő iskola jelenleg is város és térségének legrangosabb és legnagyobb hagyománnyal bíró intézménye.

Bethlen Gábor Gimnázium (2012)




A Bethlen Gábor Gimnázium Vásárhely kapujában 1822-ben épült fel, és kezdetben Református Nagyoskola volt a neve. A háromszintes épület Sándy Gyula tervei alapján préstéglából készült, stílusát tekintve pedig keveredik az eklektika a korai reneszánsszal. Az épület szecessziós homlokzatát magyar népi motívumok s díszítik. Az iskola két és fél évszázados könyvtára a város egyik büszkesége.

Az iskola névadójának domborműve egy gótikus ablak-kompozícióban került elhelyezésre az épület falán.