Móra Ferenc Gimnázium (2023)



A Móra Ferenc Gimnázium vagy egykori nevén Főgimnázium Kiskunfélegyháza legrégibb és legismertebb oktatási intézménye.

A millenniumi ünnepségre készült el a város főgimnáziuma Alpár Ignác nyertes tervpályázata nyomán. A késő eklektikus épület kivitelezését pedig a szegedi Robelly, Szilágyi és Winkler Testvérek végezték el. 1944-ben katonai kórház működött az épületben, amely második világháborúban az épületet ki is égett, ezért minisztériumi segítséggel újították fel 1947-ben. Az épület érdekesség, hogy az 1896-os avatásra Móra Ferenc, az iskola későbbi névadója még itteni diákként írt verset.

A főgimnáziumban nyitotta meg 1902-ben a Kiskun Múzeumot Szalay Gyula az iskolai gyűjteményéből, amely azóta már önálló épületben, az egykori Kiskun Kapitányság épületében látható a tárlat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése