Kunpeszér érdekes küllemű temploma 1981-ben épült a Titkosértelmű Rózsa (ROSA MYSTICA) tiszteletére. A torony nélküli templomot 2008-ban felújították, amely ekkor kapta a két vasbeton lábon álló harangját.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harangláb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harangláb. Összes bejegyzés megjelenítése
Szent József római katolikus templom (2026)
A szerencsi új római katolikus templom 2002-ben készült el, amelyet Vincze László építész tervezett. A modern kialakítású, háromszög alaprajzú épület formája a honfoglaló vezérek sátrai idézi. A közel 10 éven keresztül készülő épület anyaga kemény mészkő, amelyet a szomszédos szőlőbirtokok adományoztak. A templom belsőjének ékessége a Mária és a Munkás Szent József szobrok, amelyeket a gyöngyösi szobrászművész Hegedűs István készített el.
Az épület előtti, három harangos harangtornyot 2004-ben kapta a gyülekezet.
Harangláb és Szent Mihály főangyal (2026)
A Kelemen László emlékparban felállított haragláb a helyi római katolikus templom megépítésének 250. évfordulójára, 2023-ban készült. A kis építmény egy nemzetközi alkotótáborban, helybeli művészek - többek között Szügyi László fafaragó és Nagy Péter kötélgyártó - munkájuk nyomán készült el.
A haranglábat Bárdi Andrea makói fafaragó Szent Mihály arkangyal és Nepomuki Szent János (?) benti szobrai díszítik.
Kálvária és Harangláb (2025)
A harangtornyot Torják János, a helyi fafaragó készítette, míg 14 állomásból álló kálvária a polgármester, Oravecz Roland támogatásával épült meg.
Csorva-új (Vágói) iskola (2025)
A ma Zákányszékhez tartozó Csorvai kapitányság területén 1907-ben épült meg a Csorva-új, ma ismert nevén a Vágói iskola. Az alsó- és felsőtagozattal rendelkező iskola mellett orvosi és szülésznői lakást is kialakítottak.
Városi harangláb (2025)
A Főtér közelében álló 4 haranggal rendelkező tornyot 2002-ben emelték a keceli újszülöttek és szüleik köszöntésére.
Keceli szőlőtermesztés és borászat (2025)
Kecelen az 1740-es évek második felében indult meg a szőlőtelepítést, és ennek következtében jöttek létre az „Öregszöllők”. A legrégibb és legelterjedtebb szőlőfajta ebben az időszakban a Kadár (Kadarka) volt. 1890 után pedig az Olaszrizlinget Rizlinget keztek telepíteni, amelyből tekintélyes szőlő ültetvény jött létre a Szarkásban. A 19. század közepétől a rohamos gyarapodó, fejlődő Kecel egyik legjövedelmezőbb iparágazata a szőlő- és gyümölcstermelés volt.
1972-ben megalakult a Kiskőrösi Állami Gazdaság keceli részlege, amely a szervezeti és technológiai változásokat is magával hozott szőlőtermelés területén, sőt korlátlan piacot teremtett az itteni boroknak. A jólét azonban csak a rendszerváltásig tartott, sajnos a rablókapitalizmus ezt az ágazatot is elérte.
Református templom (2025)
A kiskörösi református gyülekezet „Templomépítő Bizottsága” 1948-ban vásárolta meg az 1914-ben épült Első Dunavidéki Takarékpénztár épületét. A műemléket aztán átalakították, gyülekezeti terem és lelkészlakás rendeztek be benn, majd 1949-ben templommá is szentelték. A következő évtizedek alatt az öregedő épület megerősítették, renoválták és korszerűsítették. 2022-ben pedig átadták az új beton vázas, fával borított haranglábat.
Mályinkai harangláb (2025)
A mályinkai templom nyugati főbejárata előtt, az út másik oldalán az épülettel egyidős fa harangláb áll. A torony alatt egy pedig egy hősi emlékmű látható, a tején ülő sasszoborral.
Tiszaszigeti keresztek (2025)
Református templom (2024)
Reformátuskovácsháza nevű városrészében található barokk templom építése 1896-ban kezdődött meg, Regdon Sándor aradi építészmérnök tervei alapján. A részben egyházi támogatásból és a hívek adakozásából az istenház megépítése 1898-ban fejeződött be. A II. világháborúban itt átvonuló front jelentős anyagi károkat okozott a templomban, tornyát lerombolták, a tetőszerkezet és a falak megsérültek. Ezek helyreállítását 1966-ban sikerült elvégezni.
Az első világháborúban elesett reformátuskovácsházi lakosok emlékére készítették a templom egyik harangját, ezt a kezdeményezést a külső falon létható táblák is megörökítik.
Döröskei harangláb (2024)
A falu központjában áll egy harangláb, amely a Göcsej és az Őrség szoknyás építményeivel mutat hasonlóságot.
Felgyői keresztek (2024)
Maszlaghalmi iskola (2024)
A Felgyő külterületén álló Maszlaghalmi iskolát 1860-ban alapították, névadója eredetileg Szent István volt. A tanyai iskolában 1949-ben indult be a nyolcosztályos képzés, de ebben az időszakban színházi előadást, közös tévénézést, és misét is tartottak az épületben. A közösségi épületet végül az 1950-es éveben a tanyavilág elnéptelenedése miatt zárták be, sőt később a falakat is elbontották.
2019-ben az iskola egykori tanulói egy gránitobeliszket állíttattak az épület helyére, az emlékhely talapzatába pedig belekerült két eredeti tégla az iskola falából.
Mecsekszentkút (2024)
A Mecsekszentkúti forrás és a fölötte álló harangláb-kápolna valamikor fontos búcsújáróhely volt, de mára ez a szokás eltűnt. Viszont azóta is a helyiek a Bikom kft. dolgozóval együtt rendben tartják a forrást és környékét.
Szentkút vagy más néven Mecsekszentkút keletkezése a 17. század végére esik, amikor is Radonay püspök ide vonult vissza, aki később a területet a pálosoknak adta. Később a szerzetesek az itteni gyógyító víz hírében álló forrás mellett templomot és lakóházat építettek. A Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelt templom késő barokk oltára akkoriban a pálos ikonográfia jegyében készült el. A zarándokhely 1930-as évekig élte virágkorát, a harangtornyot is ekkor emelték a kápolna fölé.
28-as major (2024)
A 28-as major Mezőhegyes Új-Mezőhegyes részében található, amely egykoron kisvasúttal volt összeköttetésben a többi majorral. Akkoriban a major központi részén nem csak gazdasági épületek álltak, hanem iskola és tanítói lakás készült az itt élők számára.
Az major személyzetének lakóházai ma is állnak, és egy két régebbi épület, mint például a magtát megtalálható a területen. Az 1870 körül állított haranglábat viszont áthelyezték a központi lovardához.
Címkék:
28-as major,
Alföld,
Csongrádi-sík,
harangláb,
helyi védett terület,
kocsányos tölgy,
magtár,
Maros-Körös köze,
Maroshát,
Mezőhegyes,
műemlék,
tanyai iskola,
Új-mezőhegyes
Szomoróci harangláb (2024)
Kercaszomor szomoróci részén áll egy református harangláb, amelyet 1877-ben emeltek. Az őrségi műemlék hazánkban rendkívül ritka, úgynevezett egyágasos haranglábak közé sorolható. A harangláb „Ágasát” egyetlen tölgy rönkből faragták ki, amelyet felülről nyolcszögletű sisak védi, és négyszögletes boronafal veszi körül.
Alsószenterzsébeti harangláb (2024)
Alsószenterzsébeten egy kétoszlopos, talpgerendás és deszkaborítású zártszoknyás harangláb áll, amelyet az I. világháború emlékére emeltetett a református hitközség 1922-ben. Az elektromos működésű harangja pedig a Seltenhofer Frigyes fiai harangöntő gyárában készült Sopronban.
Felsőszenterzsébeti harangláb (2024)
Felsőszenterzsébet első, 18. század végén épült haranglába ma a szentendrei skanzenben látható.
De a településen napjainkban is látható egy az anyagában hasonló építmény, amely 1983-ban épült.
A négyoszlopos, talpgerendás, jurtaszerűe zártszoknyás református harangláb szabadon látogatható.
Gödörházi harangláb (2024)
Velemér és Magyarszombatfa között lévő Gödörházán egy 1790-ben készült harangláb áll. A „szoknyás” fazsindelyes épülete az egyik legrégebbi harangláb az Őrségben, amelyet egy nemesnépi ácsmester készítette. A sisak alatt ma is megtalálható a református műemlék harangja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












































