A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kecel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kecel. Összes bejegyzés megjelenítése

Tanösvénytúrák: Natura tanösvény (2025)



A Natura Halászcsárda területén, az itteni horgásztó körül található az öt állomásos Natura tanösvény. 

Az egykori bányatavakból kialakított horgásztavat körül járó sétaút a vidrák életmódján keresztül mutatja be a környékre jellemző mocsarak élővilágát, valamint a vízi- és vízparti életközösségeket, és a tőzegbányászat hazai történetét. A tóparti sétán kívül még horgászatra is van lehetőség a tónál.



Natura Halászcsárda és Horgászpark (2025)





A Natura Halászcsárda és Horgászpark festői környezetben, de kissé eldugottan áll Kecel dél-nyugati részén, ahol a gasztronómia és a természet közelsége kéz a kézben jár. A régi múltra visszatekintő étterem a klasszikus magyar konyha hagyományait követi, és külön hangsúlyt fektet a friss és helyi alapanyagoból készült halfogásokra.

A csárda nem mindennapi hangulatát a körülötte lévő horgásztó és a hozzá tartozó tanösvény adja, ahol lehetőség van a vízi élővilág megfigyelésére is.

Szent Család római katolikus templom (2025)


A keceli Szent Család-templomot 1980-ban építették az újfalui részen. A modern stílusban készült istenház egy különleges Szent Család-ikont rejt, amelyet Krokker Krisztina, Nagypáliban élő ikonfestő művész készített el.

II. János Pál pápa (2025)


2023-ban állították fel Szent II. János Pál pápa Kecelen, amelyet város egykori polgármestere, Schindler János kezdeményezett. A szobrot keceli családok felajánlásaiból Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotta meg.

Városi harangláb (2025)


A Főtér közelében álló 4 haranggal rendelkező tornyot 2002-ben emelték a keceli újszülöttek és szüleik köszöntésére.

Római istenek kútja (2025)

A város Főterén látható a „Római istenek kútja”, amely Eskulits Tamás alkotása és a város újratelepítésének 260. évfordulójára készült 1994-ben. A szökőkút tetején Diana, Venus, Bacchus és Faunus istenek szobrait látható, az alján pedig 12 darab vízsugár permetez.

Keceli keresztek (2025)

Pléh Krisztus(ok) a Flaisz-hegyen

Templom előtti kereszt, 1930

 

Közösségi kereszt, 1996

Szentháromság római katolikus templom (2025)


A mai templom elődje 1738-ban épült a ledőlt Szent Kereszt-templom egykori helyén, annak köveinek felhasználásával. Ezt a templomot 1798-ban megnagyobbítottak város lakosságának növekedése miatt. A késő barokk stílusú épület mostani formáját 1802-ben kapta.

A templom belsejének különlegessége a klasszicista stílusban készült főoltár, amelyet az 1738-ban épült templom Szentháromság képe díszíti. A templom hajójában több barokk szobor is látható, amelyek jellemzően 19. században készültek.

Nepomuki Szent János (2025)

A templomkertben álló Nepomuki Szent János szobor talapzatán az 1820-as évszám látható, de helyi okíratok szerint csak később, 1841-ben emelték. Valószínüleg az akkoribban sűrűn előforduló Duna jeges árvizeinek megfékezésére, csillapítására állították a szobrot.

Szentháromság-szobor (2025)


A keceli Szentháromság-templom mellett áll egy Szentháromság szobor, amelyet Rácz János és Szabó János helyi lakosok állíttattak 1882-ben. A Kiss György pesti szobrász által elkészített barokk stílús oszlop talapzatán Mária áll imára kulcsolt kézzel, a tetején pedig a szokásos szentháromság ábrázolás látható.

Mártírok emlékműve (2025)


A keceli Múzeummal szembeni park végében áll az 1919-es vérengzések során elhunytak emlékműve. A 2019-ben felállított emlékművön a 28 áldozat neve látható, a tervezői pedig Sándor Bence és Pájer Tamás voltak.

Szent István (2025)


Kecelen, a Városi Múzeummal szemben Szent István bronzból készült mellszobra. A 2021. augusztus 20-án felavatott szobor megalkotója Sebestyén Benedek szobrász volt.

LECEK - KECEL (2025)

A Városi Könyvtár és Művelődési Ház homlokzatán egy különleges téglából kirakott kompozíció látható. Victor Vasarely az optikai festészetnek, az op-artnak megalkotója volt, aki a város fali integrációját is megálmodta. A művész terveit a Zsolnay-gyár és Jeney Lajos, a főépítész közösen vitte „vászonra” 1984-ben.

Szőlő és bor emlékoszlopa (2025)


A Városi könyvtárral szemben a parkban áll a bor és szőlő tiszteletére készített emlékoszlop, amely domborműveit Kozák Éva keramikus készítette el. A Keceli Szüreti Nap alkalmából, 2020-ban felavatott emlékmű domborművei Noét, Szent Bibianát, Szent Donátot, Szent János apostolt, Szent Orbánt valamint Szent Vincét ábrázolják.

Szabadság emlékmű (2025)

Kecel központi tere ad otthont Eskulits Tamás szobrászművész Szabadság emlékművének. Az 1995-ben felállított magyar szabadságharcok emlékműve Dr. Dankó István Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára avatta fel.

II. világháborús emlékmű (2025)


A keceli II. világháborús áldozatok neveit viselő emlékmű a város temetőjének bejáratánál látható, amelyet önkormányzat állítatott.

Kálvária-szoborcsoport (2025)


Az 54. számú út mentén lévő Kálvária-szoborcsoport Szőke András állíttatta 1808-ban. A 2021-ben felújított barokk alkotáson Mária Magdolna, Szalóme (Jakab és János apostol anyja) és a térdelő Fájdalmas Szűzanya alakja látható.

Palásti-sírbolt (2025)


A Palásti-család kriptáját az 1920-as években építették, amelyet Falusi Mihály szobrai díszítik.

Temetőkápolna (2025)


A Császártöltési út mellet található Kecel római katolikus temetőkápolnája, amely 1858-ban épült Turcsik János kőművesmeste engedélyével és Molnár János plébános közbenjárásával. A szabadon álló, egyhajós, félköríves szentélyzáródású barokk kápolna kriptakápolna is, ugyanis az épület alatt a Posgay család sírboltja található.

Tanösvénytúrák: Erdészeti tanösvény (2025)

A keceli Erdészeti tanösvényt a város önkormányzatának kezdeményezésére alakította ki a KEFAG (Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.) a Szilosi erdőben. A 2007-ben, az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlés alkalmával felavatott sétaút azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az alföldi homoki erdőgazdálkodást az ösvény mellé kihelyezett információstáblák segítségével. Az ösvényen sétálva többek között megismerkedhetünk az itt élő különböző fafajokkal és az erdőgazdálkodási módszerekkel.

A tanösvény elején a parkerdőben 72 fő befogadására alkalmas asztallal és paddal ellátott pavilon található, valamint a bográcsos főzésre 2 darab tűzrakóhelyet is kialakítottak.