A zabolai római katolikus templomot 1860-ban emelték a Mikes-kastély udvari kápolnájának felhasználásával. A Szent Kereszt tiszteletére felszentelt épületet 1990-ben bővítették, s ekkor készült el a plébániaépülete is a Mikes-család adományából.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Összes bejegyzés megjelenítése
Urunk színeváltozása római katolikus templom (2022)
Alsócsernátonnak már 1332-ben volt egy plébániatemploma, amely a reformáció idején a protestánsok kezére került.
A település mai barokk római katolikus temploma 1844-re készült el, addig egy házikápolnában tartottak istentiszteletet. A templom az építtetője Zambler János plébános volt, akinek a szobra a templomkertben látható.
Szent Anna-kápolna (2022)
A Szent Anna-tó partján álló kápolnát már 1349-ban említik az oklevelek, amely már ekkor felkapott búcsúhelynek számított.
A környék egyszerű népe évente kétszer, Szent Anna napján és Kisasszony napján kereste fel a tóparti fatemplomot. Az első kőből készült épületet 1564-ben állították fel, de ez a kápolna romba dőlt. A búcsú pedig 1768-ban gróf Batthyány Ignác püspök törölte el, a botrányok és verekedések miatt. De a kápolnát a II. világháború után csak felújították a kirándulók miatt.
Szent Miklós katolikus templom (2022)

Az egykori Altorján (ma Torja) már a 14. század elején állt egy román kori erődtemplom, amelyet Szent Miklós tiszteletére szenteltek fel. Az eredetéről, a torony alatti két henger tagozatú köríves ajtó tanúskodik.
A dombon álló épületet a 15. században védőfallal vették körül, amelyet az 1822-es földrengés megrongált. Ezt követően teljesen új barokk templomot építettek 1823–31 között, s a régi építményből csak a torony marad meg. A templom újjáépítését az Apor család is támogatta, ugyan is birtokközpontjuk szintén a településen volt.
A templom belsejében egy 1785-ből származó keresztelőkút, és a régi templom főoltárának egyik kazettás darabja is látható. Sőt egész Erdélyben ritka az itt található fa feszület az ember nagyságú Krisztussal
Szent Imre római katolikus templom (2022)
Gelencén találjuk Székelyföld egyik leghíresebb műemlékét, az UNESCO Világörökség részét képező katolikus erődtemplomot. A 13. századi, fallal körülvett épület belsejében látható az a Szent László-legendáját feldolgozó képsorozat, amely egyedülálló a világon.
A Felső-Háromszék egyik legkiseb településén, Gelencén álló templom a tatárjárás után, kb. 1245 körül készült. A 13. században készült épületből napjainkra is megmaradt a templomhajó és a diadalív félköríves kialakítása. Az épület szentélyét már a 15. században gótikus stílusban átépítettek, a harangtorony és a védőfal is ekkor készült el. A templom egyik legszebb részét, a kazettás mennyezetet 1628-ban alakították ki, ehhez 1766-ban karzatot is kapcsoltak. Valószínűleg a barokk stílusú főoltár is ekkor készülhetett. A műemléktemplom restaurálása 1966-ban történt meg, a munkálatok során megtisztították a falképeket, és felújították a kazettás mennyezetet.
A gelencei műemléktemplom legnagyobb értéke a belső falfelületeit díszítő 14-15. századi freskósorozat. Az észak olasz hatású képek Alexandriai Szent Katalin-, Szent Jakab- és Szent László-legendáját, valamint Krisztus passióját jelenítik meg. A templom külső falán is láthatóak freskók, amelyek az angyalok között térdelő Madonnát és Krisztus király ábrázolják.
Címkék:
barokk,
Erdély,
Erdély templomai,
Erődtemplom,
freskók,
Gelence,
gótika,
Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség,
kazettás,
oltár,
római katolikus,
Románia,
Szent Imre,
templom,
UNESCO
Nagyboldogasszony római katolikus templom (2022)
Az Ezeréves határ közelében található a Gyimesek legrégebbi temploma, a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt istenház.
A hegy oldalában álló templom 1782-ben építették a csíksomlyói ferencrendi szerzetesek, az itt lévő Vesztegzár mellé. A kis tornyos barokk templomot kőből és téglából emelték és Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. 2008-ban a templomot összefogásból teljes felújították, azóta szabadon látogatható az épület.
Nepomuki Szent János római katolikus templom (2022)
A falu közepén, dombon álló templomot a 18. század közepe táján kezdték el építeni és 1759-ben fejezték be. A klasszicista templomot Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel, az épület belsejében látható oltárkép is a folyók és hidak védőszentjét ábrázolja. Az épület freskóit pedig aradi mesterek készítették.
Jézus Szíve kápolna (2022)
A szovátafürdői Jézus Szíve kápolna 1936-39-ben épült, előtte a Darvas villa szobakápolnájában tartottak miséket. A kápolna ékességeit az üvegablakokat és az aragonit oltárt egy-egy helyi család támogatásával készítették el.
Jézus szíve kápolna (2022)
Székelyudvarhely déli bejáratánál, az egykori Gyárosfalva területén, egy védőfallal körülvett templomocska bújik meg. A románkori rotunda a környék legrégibb egyházi jellegű épülete és építésztörténeti emléke.
A kápolna belsejében látható kazettás mennyezete nem eredeti, mert egyik kazettáján az 1903-as felirat olvasható. Az épület 18. századi barokk oltárán lévő festmény Jézust báránnyal ábrázolja.
Szent Miklós római katolikus templom (2022)
A városközpont dísze a büszkén álló Szent Miklósnak ajánlott plébániatemplom, amely a 18. század elején visszatelepedő jezsuiták építettek. A 13. században emelt vártemplom helyére a Báthory-korszakban érkező jezsuiták 1787 és 1791 között emelték istenházukat. A templom küllemében Erdély késő barokk egyházi művészetét idézi meg, de stílusában észlehető klasszicizmus és a romantika is. Az építkezések Türk Antal pallér vezette, a templom tervezője pedig valószínűleg Schmidt Pál lehetett.
A háromhajós templom belsejében lévő barokkos főoltáron látható Szent Miklóst ábrázoló, Veres Mátyás kolozsvári festő képe. Az emelvény tetején az evangélisták aranyozott szobrai találhatóak, az oszlopközökben pedig négy jezsuita szent: Xavéri Szt. Ferenc, Loyolai Szt. Ignác, Borgia Szt. Ferenc és Kosztka Szt. Szaniszló faszobra áll.
Szent Péter és Pál apostolok római katolikus templom (2022)
A székelyudvarhelyi ferences templom építési munkálatai 1730-ban kezdődtek Johann Conrad von Weiss tervei alapján. A korábbi kápolna helyére emelt barokk stílusú épületet az 1780-as évekig fokozatosan bővítették, és melléje egy kolostor is készült. A rend az elmúlt 245 éven át a város lelki fejlődését szolgálta. 1951. augusztus 20. éjszakáján azonban a ferenceseket elhurcolták, akik csak 2000-ben állhattak vissza szolgálatukba.
A ferences templom belsejének főoltárát a két főapostol, Szent Péter és Szent Pál életnagyságú szobra díszíti. Ezenkívül Szent István Király a párnára fektetett szent koronával és Szent László király bárdot tartva látható a központi fülkében álló Mária-szobor két oldalán.
Szent József római katolikus templom (2022)
A vár északkeleti oldalán elhelyezkedő Szent József templomot 1894–1896 között építették a francia apácák kolostorának és az egyik várbástya helyén. Az eklektikus stílusú épület tervezője H. Letz volt, a templomot végül Lönhart Ferenc erdélyi püspök szentelt fel 1896-ban.
Jézus Szent Szíve római katolikus templom (2019)
Korondon első katolikus templomának építési éve nem ismert, de ekkor még Szent Bertalan volt a román stílusú épület védőszentje. 1716-ban kapta vissza a katolikus egyház az Unitáriusoktól a templomot, amelyet 1720-ban felújítottak. 1910-ben azonban új római katolikus templom építése fogott a város, amelyet egy év múlva szenteltek fel Jézus Szent Szíve tiszteletére.
A neogótikus templom kerítésbe pedig beépíették a régi istenház néhány kövét.
Nagyboldogasszony és a magyar szentek római katolikus templom (2019)
A Makovecz Imre és Bogos Ernő által tervezett templom a város egykori központjában, a Szent Kerszt templom szomszédságában áll. A Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére felszenteltek épület 2003-ra készült el. A rendszerváltás utáni első erdélyi templom fő motívumai tetőn strázsáló angyalszobrok, és az épület falába épített sírkő másolatok.
A templombelsőt egy méhkaptárra emlékeztető szárnyasoltár uralja.
Mögötte bimbós oszlopon a Feltámadási szobor áll, amely Nagy Ödön csíkszeredai
szobrász alkotása. Az átlátszó kupola négy sarjkán négy őrálló angyal néz le az
oltárra.
A templom alagsorának közepén áll a Fatimában készült Magyarok
Nagyasszonya szobor.
Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom (2019)
Csíkszereda legrégebbi temploma a Szent Kereszt templom, amely egyike a város 18. századból fennmaradt épületeinek. Az egykori egyutcás település központjában épült fel a barokk stílusú épület a védőfallal együtt, 1751 és 1758 között. A Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére felszentelték templomot a 20. század elejére kinőtte a város lakossága, ekkor már előfordult hogy a bérmálási szentmisét csak a templomkertben lehetett megtartani. 2003-ban teljesedett be a csíkszeredai katolikus közösség régi vágya, ugyan is Darvas-Kozma József esperes-plébános kitartó munkája eredményeként, Makovecz Imre tervei alapján elkészült a Millenniumi templom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)























