A városháza előtti Köztársaság téren található Karl Salzer zombori mester barokk Szentháromsága-szobra. Eredetileg a szobrot 1815-ben a szabadkai piactéren állították föl. Innen a Szent Teréz-székesegyház mellé helyezték át, majd 2014-ben került mai helyére. Az oszlopon szokásos hármas (Atya, Fiú és Szentlélek) ábrázolás látható, az oszlopfőn pedig a Szeplőtelen Szűz Mária, Szent Máté apostol és két angyal szobra látható.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szeplőtelen Fogantatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szeplőtelen Fogantatás. Összes bejegyzés megjelenítése
Szeplőtelen Fogantatás-kápolna (2026)
Budaörs leghíresebb látványossága az Ófalu fölé magasodó sziklán álló Szeplőtelen Fogantatás-kápolna.
A barokk kápolnát Wendler Ferenc budaörsi földműves építette 1855-ben. A legenda szerint Wendler Ferencnek több alkalommal is megjelent Szűz Mária, egyszer egy kő-hegyi rózsabokor mellett, ezért építtetett a kápolnát a hegyre. 1857 után az özvegy Wendler barlangot vájt a kápolna melletti sziklába, és ebbe a barlanglakásába költözött, hogy a hátralevő életét a kápolna gondozásának szentelje. Wendler Ferenc1897-es halálát követően a kápolnát továbbra is a család gondozta 1931-ig, ezután az egyházé lett az épület.
Az épületet második világháborúban kifosztották, azután pedig kezdetét vette a kápolna folyamatos pusztulása. A IX. Pius pápa által adományozott Szűz Mária-szobrot azonban a családnak sikerült kimenekítenie. Az 1950-es évekre a kápolna, a kereszt és Wendler sírja szinte teljesen eltűnt a Kőhegy tetejéről. 2003-ban a Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére közadakozásából újjáépíttették a kápolnát, és a Mária-szobor is visszakerült ide.
Szűz Mária (2024)
A oladi Szentháromság templom mellett látható egy Immaculata Szűz Mária ábrázolás.
A szobor valószínűleg a 18. század elején készült, és eredetileg Sé felé vezető út mellett állt. Többszöri áthelyezés után 1975-ben került a mai helyére, a templomkertbe az alkotás.
Szemerjai Szűz Mária (2024)
Sepsiszentgyörgyön, a római katolikus plébánia előtt áll a Szűz Mária szobor, amely a valamikor itt húzódó Szemerja falunak állít emléket. Az egész alakos alkotást Koszti István Miklós készítette, és 2016 szentelték fel.
Szűz Mária (2024)
A havihegyi templom szomszédságában áll egy barokk, homokkő Szűz Mária szobor, amely 1878-ban készült. Az ismeretlen alkotó Máriát egy földgömbön állva ábrázolta.
Gyevi Szűz Mária (2024)
A Minorita kolostor előkertjében álló Mária szobornak neve
elé oda lehetne rakni a vándorló jelzőt is. Ugyanis az árvíz előtti barokk szobrászat
kiemelkedően szép alkotása állott már az egykori Szent Gyögy tér több pontján,
sőt 1957-1990 között a Gyevi temető vendége is volt. Az igen ritka emlékörző homokkőszobor
1775-ben készült, és képzőművészeti szempontból Szeged egyik fontos vallási
alkotása.
Szentháromság-szobor (2023)
A salomvári római katolikus templom északi oldalánál áll egy 1756-ban készült Szentháromság-oszlop.
A szobrokkal díszített oszlopon a Szentháromság tagjain kívül, a posztamensen Mária Immaculata ábrázolása látható két angyallal.
Szűz Mária (2023)
A római katolikus templom bejárata mellett áll egy Mária-szobor, amely valószínüleg az 1900-as évek elején készülhetett. A talapzaton Mária a kígyótól övezett földgömbön áll, miközben kezét imára kulcsolja.
Szűz Mária (2023)
A Magyarok Nagyasszonya-templom kertjében, a bejárat mellet áll egy 1871-ben készült barokk Szűz Mária-szobor.
Segítő Mária-szoborcsoport (2022)
A Szeplőtlen fogadtatás mészkőoszlop Szeged legkorábbi emlékszobrainak egyike volt egész 1944-ig, amikor is találat érte és ezért lebontották. A 18 század közepére datált szoborcsoportot a kolostorban folyó építkezések során találták meg, majd 42 év után restaurálták és újjáépítették. 2006-ban került végső helyére az Alsóvárosi ferences templom bejárata elé. Az oszlop tetején a Segítő Mária látható, két oldalán pedig Szent Anna és Szent Joachim alakja látható.
Szűz Mária (2022)
A kecskeméti Boldogasszony téren álló Mária-szobrot Csabay János helyi lakos állíttatta elhunyt felesége emlékére. Az 1907-ben felállított alkotás a genfi Mária-szobor másolata, amely Rothfeld Ignác készített el.
Szeplőtelen fogantatás kápolna (2021)
A Szeplőtlen fogantatás kápolna az Apponyi-kúria mellett található, magas fák alatt rejtőzve.
A fa huszártornyos kápolna 1816-ban épült, és valószínűleg az Apponyi-család emletette.
Csupros Mária (Immaculata) (2020)
A Mindszenti téren álló Mária-szobrot a pestisjárványtól megmenekülő város lakói emelték.
A 18. században állított barokk stílusú mészkőből fogadalmi oszlopon napjainkban már csak Szűz Mária látható, pedig eredetileg a kompozíció három alakos volt. 1878.-ban a szobrot ismeretlen tettesek megrongálták, Nepomuki Szent János és Szent Lőrinc Sebestyén szobrait letörték. Ezért aztán az alkotást a templomudvarba helyezték át inkább, a térre meg egy másolat került.
A helyiek szerint a szobor „Csúfneve” onnan ered, hogy régen a szobor közelében volt a piac, és a környék fazekasai a szobrot körülvevő kovácsoltvas kerítésre akasztották ki portékájukat.
Szeplőtelen fogantatás kistemplom (2019)
A Máriapócsi római katolikus kistemplom a város legrégibb műemléképülete. AgGótikus eredetű, sokszögű záródással ellátott keletelt téglatemplom valószínűleg a 14. században épült. A épület középkori eredetére elsősorban a hosszú szentély támpilléréi utalnak.
A templom hajójának déli falán található a Köpenyes Mária freskótöredék, amelyen főpapok, királyok, férfiak, nők, gyermekek folyamodnak Máriához.
A belsőteret 1980-as években Kocsis József tervei alapján átalakították.
Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom (2019)
Sárospatakon található Észak-Magyarország egyik legnagyobb gótikus csarnoktemploma. A ma is látható, 1537-ben épült háromhajós templom elődje a 14. században leégett. A templom előterében még láthatóak az egykori körtemplom romfalai, amely a várhoz tartozott. Az új épületet az évszázadok során fokozatosan bővítették, míg elnyerte mai alakját. A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére felszentelt, Bazilika rangra emelt épületben őrzik egyébként Gertrudisz és II. Endre király lányának, Szent Erzsébetnek ereklyéit.
A templom berendezésének legszebb darabja az átalakításkor ide áthelyezett barokk főoltára, amely a karmelita rend budavári templomából került ide. A sekrestye alatti kriptába temették el többek között Lorántffy Zsuzsannát és fiát, II. Rákóczi Györgyöt.
Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom (2016)
A város főterének közepén, szabadon álló, egyhajós templom látható.
Az épületet 1782-ben barokk stílusban emelték és a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szentelték fel. A templom homlokzatán Szent György, Szent Péter és Mózes szobrai sorakoznak.
Zsolnay Múzeum (2016)
A pécsi Káptalan utcában található a város legrégebbi
épülete, itt kapott helyett a világhírű Zsolnay kerámiák gyűjteménye. A múzeumban
kiállított gyűjtemény bemutatja a Zsolnay-porcelán történetét és jellegzetes
darabjait, ezen kívül megismerhetjük a család történetét és a gyár tervezőinek munkásságát.
Az 1477-ben épült egykori nagypréposti ház homlokzatán helyenként
még őrzi a reneszánsz-kor hangulatát. A kapu felett pedig még mindig látható az eredeti, 18. századi Szűz Mária szobor.
Máriagyűdi Szentkút (2016)
A mai kegyhely dombja alatti forrás már a Római Birodalom idején pihenőhelyként használták, hiszen erre futott a Sopianae-t (Pécs) és Mursát (Eszék) összekötő kereskedelmi út.
Az első Mária éltetésre szolgáló oltárt a keresztény szlávok építhették,
eköré emeltek kápolnát 1006-ban a környékre telepített bencés szerzetesek.
II. Géza uralkodása alatt már fatemplomot ácsoltak a kápolna mellé, hiszen a király
és főnemesei gyakran látogattak ide. Ezt az épületet a török megszállás idején
mecsetté alakították, de a keresztények győztes csatája után sem ők, hanem a görögkeletiek,
hanem a kálvinisták vehették birtokba.
Az eredeti Mária-szobor átvészelte a tatárjárást, a török dúlás alatt azonban egy kis időre eltűnt, ma Eszéken látható, a Rákóczi-szabadságharc idején került oda.
A templom a katolikusok által visszavételéhez egy korabeli történet
fűződik. A Szűz Mária 1687-ben jelent meg egy Tamás nevű katolikus
gazdának, majd ezután Mátyás siklósi ispánnak is megjelent a szent anya. A szigetvári Vecchi
gróf generális ezek után megparancsolta, hogy a templomot adják vissza a
katolikusoknak.
Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom (2015)
Körösladányban a katolikus vallás Wenckheimek által honosodott meg a 18. század elején, ők építtették a Körös partján álló templomot.
Az 1822-ben elkészült klasszicista templom a báró kedvenc építésze, Czigler Antal tervei alapján épült fel, és a Szeplőtlenül fogantatott Szűz tiszteletére szentelték fel. A gyarapodó katolikus lakosság számára szűknek bizonyult a kis alapterületű épület, ezért 1911-12 között jelentősen átépítették és kibővítették Peiser Károly püspöki uradalmi mérnök tervei alapján a templomot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


























