A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendház. Összes bejegyzés megjelenítése

Szervita rendház (2023)


A szervita rendet Shvoy Lajos megyéspüspök 1928-ban hívta Máriaremetére a kegyhely gondozására, akik a kegytemplom mögé felépítették reprezentatív rendházukat. Az 1930-ban épült neogótikus stílusú rendházban ma nyugdíjas otthon működik.

Ferences rendház (2021)



A Ferenc-rendi szerzetesek Baja felszabadulását követően, 1687-ben érkeztek a városba. Első rendházuk 1708-ig élte fénykorát, ugyanis a kurucok ekkor pusztították.
A mai rendház építése 1722-ben kezdődött el eredetileg későbarokk stílusban, de az épületet többször átalakították. A ferencesek már a kezdetektől a bajai ifjúság nevelésével és oktatásával foglalkoztak. A mai III. Béla Gimnázium elődjében eleinte elemi oktatást folyt, majd 1757-től az úgynevezett kisgimnázium lett a bajai szellemi oktatatás központja. Martinovics Ignác természettudós, a magyar jakobinus mozgalom vezéralakja 1773-tól 1774-ig a kolostor falai közt vendégeskedett.
A rend feloszlatását követően a kolostort lezárták, és 1952-ben államosították, majd szolgálait lakásokat alakítottak ki benne. Az üresen álló épületet 1989-ben kapta vissza a plébánia, ezt követően megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, a tervek szerint a refektóriumot, az oratóriumot, és könyvtárat újítják majd fel.

Nagyboldogasszony római katolikus templom és kolostor (2019)


A vasútállomás szomszédságában, a hajdan Róka-városnak nevezett negyedben található a barokk stílusú, impozáns ferences templom és rendház.
A 18. század elején több bolgár család és szerzetes érkezett Dévára ők alapították meg a helyi Ferences Rendházat. 1714-ben kapott templomépítési engedélyt a közösség, ekkor épült meg a ma is látható templom és elemi iskola (schola trivialis) is.
1948-ig tartott a rend romániai aranykora, ekkor ugyan is az épületet államosították és a szerzeteseket elűzték. Az 1970-es árvíz teljesen tönkretette az épületet. 1992-ben költözött be a kolostorba Böjte Csaba testvér által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a magyar tannyelvű Dévai Római Katolikus Líceum.

Nagyboldogasszony római katolikus templom és kolostor (2019)


A sátoraljaújhelyi pálos rend Szent Egyed kolostorát a 14. század elején alapították, de 1566-ban a várost és a kolostort is a tatárok elpusztították. A 17. századra sikerült visszaállítani az egykori épület nagy részét, ebben Rákóczi Ferenc is részt vett, ő építtette ugyan is a ma is álló kápolnát. A rend feloszlatása után, 1789-ben a piaristák kapták meg a kolostort és a templomot.
Az épület megőrizte jellegzetes középkori, pálos alaprajzát, gótikus és barokk főhomlokzatát. A templom berendezése 1716 és 1736 között készült, főoltárát pedig  Strécius János lőcsei szobrász készítette. Az oltár tetején Mihály arkangyal, lent kétoldalt Szent László és Szent István szobra látható. A hajóban található mellékoltárok Mária és Remete Szent Pál tiszteletére állíttatták.
Az egykori kolostor épületében ma középiskolai diákotthon működik.

Szentháromság római katolikus templom (2011)


A kapucinus tér északkeleti végén áll Mór legrégebbi temploma. A barokk stílusú, átépített templom a rendházzal egybe fonódva épült 1701-ben. A Móri kapucinusok (ferences rendből váltak ki, nevüket csúcsos csuklyájukról kapták) kolostort és templomot is működtették feloszlatásukig.