Józsai Szent György templomrom (2019)

A Tócó-patak és a Szil-völgy által határolt területen, a Klastrom-parton állt a józsai templom, amely valószínűleg a 12-13. század fordulóján épült. Az egy hajóból és szentélyből álló, támfalakkal megerősített épület mellet honfoglalás kori temető is húzódott. 1458-ban és 1461-ben a templom bejárata előtti téren még országos vásárt is tartottak, ahol külföldi kereskedők is megjelentek. A virágzó Szentgyörgy mezőváros az 1594. évi krími tatár támadás után hanyatlásnak indult, a település elnéptelenedett, a templom rommá vált.


Az 1970-es években területrendezés során templom maradványait a vizenyős terület feltöltésére használták fel. A megmaradt falak maradványait a Déri Múzeum munkatársai feltárták, majd 1982-ben a rekonstruálták. Napjainkban sajnos a terület fákkal benőtt, kívülről semmi nem látszik a romokból és az sem segít a történelmi emlék megőrzésében, hogy jelenleg lakópark épül a szomszédságban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése