Pallavicini-kastély (2018)

forrás: historicgarden.net

Zichy Leopoldina unokája, Alfonz 1870-ben áthelyezte az uradalom irányítását Sövényházára. Az újonnan, dohánykertészekből alapított település első kastélyát a 1879-es nagy árvíz lerombolta. A ma is látható historizáló kastély egy része 1880-tól 1910-ig épült, de 1980-as években egy modern 4 szintes épületet is hozzá toldottak. Ezzel az átépítéssel a kastély elvesztette történelmi értékét, sőt az épület jelenleg pszichiátriai otthonként üzemel így nem is látogatható.


A kastély igazi értékei a hintófeljáró, a kovácsoltvas korláttal rendelkező lépcsőház és a díszes tárgyaló a grófi család portréjával, de ezek a kíváncsi szem elől sajnos el vannak zárva. A kastély egykori parkja viszont körbejárható, sőt több turistaút is található a néhány tájidegen növényt is felvonultató erdőben.

fotó: Szász Anzelm

Nagyboldogasszony római katolikus templom (2018)

A Nagyboldogasszony tiszteletére épített újdombóvári templomot 1934. augusztus 15-én szentelte fel Virág Ferenc pécsi püspök. 
Az épület tervezője Dr. Fábián Gáspár, budapesti műépítész volt. Az aszimmetrikus, egytornyos neoromán templom üvegablakait Leszkovszky György budapesti iparművész festett, és Krisztus megpróbáltatásait ábrázolják. A Szűzanyát ábrázoló szentély üvegablaka Zichy Gyula megyéspüspök közbenjárásával készült el.
A városrész körforgalmának közepén álló építményre, napjainkban egy helyi szólás is ráragadt, hiszen: "Útban van, mint az újdombóvári templom"

Református templom (2018)



A Vörösmarty Mihály utcában áll a dombóvári református gyülekezet temploma, amely 1929-ben készült el és megépítője pedig Baumgart János volt. A templom neoromán stílusú és egykoron három haranggal rendelkezett, viszont egyet a háború során elvittek.

Evangélikus templom (2018)



A dombóvári evangélikus templom adományokból, 1930-ra készült el, külleme a neogótikus jegyeket hordozza magán. A templom oltárképe Lajta Gábor budapesti festőművész alkotás, amely az emmausi vacsorát örökíti meg.

Szentháromság-szobor (2018)




A Jézus Szíve templom előtt álló késő barokk stílusú Szentháromság-szobor Szerencsi Ferenc plébános hagyatékából készült. Az 1848-ban felállított alkotás Pianono János, pécsi kőfaragó munkája.

Jézus Szíve római katolikus templom (2018)


A település központjában áll a Jézus Szíve templom, amely előde 1725-ben épült.
A mai épület herceg Esterházy Miklós adományából 1757-re készült el. Az egyhajós templomot 1950-ben a szentély elbontásával neobarokk stílusban bővítették mostani formájára.

Kaposszentjakabi bencés apátság (2018)


A kaposszentjakabi bencés apátság romja Kaposvár délkeleti határában, a Szent Jakab-hegyen áll, házakkal körülvéve.
Az alapító oklevél szerint Atha (Ottó) somogyi ispán 1061-ben román stílusú monostor alapított. A központi templomot 1067-ben szentelték fel ahol az akkori uralkodó és a trón várományosa, Salamon király és Géza herceg jelen volt. A későbbi átépítések során gótikus elemekkel bővült az épületegyüttes, amelyhez tartozó település akkor még a Zselicszentjakab nevet viselte
A rom műemlékvédelmi helyreállítása 1972-ben fejeződött be és jelenleg a Rippl-Rónai Megyei Múzeum kezelésében áll. Jelenleg nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként is működik.