Vadszeder (Rubus fruticosus)

A vadszeder a nyári erdők egyik legbiztosabb gyümölcs forrása, igényten mivolta miatt. A növény kedvenc termőhelyei az erdők, erdőszélek, cserjések, tisztások, ahol gyakran áthatolhatatlan bozóttömeget alkot.

Zselnicemeggy (Prunus padus)

A zselnicemeggy a hazai erdők egyik legkorábban, akár már április elején virágzó fája. A fafaj hazánkban a síkvidékeken elsősorban az ártereken jelenik meg, de megtalálható a láperdőkben, a hegy- és dombvidékeken a patakok mentén is. A növény borsó nagyságú, fényes fekete lédús termése július végén érik, de keserédes íze miatt kevésbé kedvelt vadgyümölcs.

Közönséges boróka (Juniperus communis)

A közönséges boróka hazánkban főként a karsztfennsíkokon gyakori, két másik hasonló küllemű bokor-társával együtt él itt: a kökénnyel és a galagonyával. A Duna-Tisza-közénének meszes homokjain is megtalálható a növény, itt védett, mert jégkorszaki reliktumnak tekintik.

Az akár 8 méter magasra megnövő, örökzöld cserje termését régóta használják fűszernek, főznek belőle lekvárt és borókapárlatot, de ezt használják fel a gin ízesítésére is

Tatáriszalag (Fallopia baldschuanica)

A tatáriszalag egy gyors növekedésű, nyár közepétől őszig virágzó illatos kúszó növény. A csüngő, fehér színű bugás virágai nyár közepétől tömegesen nyílnak, és egészen a fagyokig bírják.

Kányabangita (Viburnum opulus)

A kányabangita az egyike hazánkban is őshonos bogyós gyümölcsű fafajoknak. A növény levelei a berkenyékre és juharokéra is hasonlít. A sokszor még télen is fán maradó piros színű bogyó termését szétnyomva kellemetlen illatot áraszt. A kányabangita nem igényes fajta árnyékos helyen, cserjésekben, ártéri és ligeterdőkben, olykor tölgyesekben fordul elő. 

Közönséges borostyán (Hedera helix)

A borostyánról az ókori görögök és rómaiak úgy hitték, hogy ha a Dionüszosz és Bacchus szent növényéből fontak koszorút, akkor megvédte őket a részegségtől. A repkény (más néven borostyán) a keresztény szimbolikában a feltámadás és az örök élet jelképeként jelenik meg, nem csoda hát, hogy az európai temetőkultúra egyik legelterjedtebb növénye.

Az örökzöld kúszónövénynek nincsenek különleges igényei, mindenre fürgén felkapaszkodik, ami az útjába kerül, és kitartóan ragaszkodik hozzá.

Közönséges mahónia (Mahonia aquifolium)

A közönséges mahóniát a 19. század első felében hozták be Észak-Amerikából, amely ide érkezése óta kertekben, temetőkben gyakori növénnyé vált. A borbolyafélék családjába tartozó cserjén hatalmas, örökzöld levelek nyílnak, amelyek ősszel vörös színre változnak, virága pedig tavasszal sárga színűre festi a környéket. A növény bogyótermése ehető, de ágainak kérgét és csúcsát, leveleit és virágait gyógyászati célokra használják. 

Fekete bodza (Sambucus nigra)

A fekete bodza hazánkban a magasabb hegyvidékeken kívül bárhol előfordul. A nagyobb cserjetermetű növény főleg a nitrogénban gazdag talajon érzi jól magát. Fehér virágával és jellegzetes illatával májusban, bolygatott talajon, emberi települések környékén gyakorta találkozhatunk.

Vadrózsa (Rosa canina)

A síkvidék egyik legszebb májusi dísze a vadrózsa, melyek az illata is csodás. A nemzetségének leggyakoribb hazai képviselőjének, álterméséből lekvárt, teát és bort is készítenek. A piros színű csipkebogyót az első deres hajnalok után érdemes gyűjteni.

Sárga cserszömörce (Cotinus coggygria)

A Sárga cserszömörce bár gyógynövény, gyulladáscsökkentő és fertőtlenítőszer, de minden része mérgező is, ezért csak orvosi felügyelettel használjuk! Meszes, sovány, felmelegedő talajokat kedvelő növény levelei ősszel lángvörösre színeződnek, messziről szembetűnve.

Szúrós csodabogyó ((Ruscus aculeatus)

A mediterrán eredetű Ruscus nemzetségnek, hazánkban előforduló mindkét faja védett.

Az örökzöld faj levélszerű szúrós csúcsban végződik, innen kapta nevét.

Komló (Humulus lupulus)

A komló a nedves, tápanyagdús talajokon érzi jól magát, ártéri erdőkben vagy folyók partján gyakori.

A futónövény jellegzetesége a lecsüngő toboza, amely halványzöld „pikkelyekből” áll. A növény képes akár harminc méteres magas házfalakra, oszlopokra, vagy fákra felfutni. A komló nyugtatóhatású gyógynövény, de a sörgyártás fontos alapanyaga is.

Közönséges kecskerágó (Euonymus europaeus)

A közönséges kecskerágó a síkságokon és hegyekben egyaránt előfordul, főleg nyirkos és száraz erdőkben, ligetekben, cserjésekben, sövényekben találkozhatunk vele. A növény ősszel pirosló, sötét rózsaszín toktermésekkel megrakott bokrai igen látványosak. 

A kecskerágó termése mérgező, a nedve olyan alkaloidákat tartalmaz, mint a teobromin és a koffein.

Kökény (Prunus spinosa)

A kökény egyik leggyakoribb hazai cserjefajunk, amely szinte minden erdőtársulás naposabb szélén, illetve utak, mezők, és árkok szélén megtalálható. 

A cserje fehér színű virágai tavasz közepén, lombfakadás előtt virítanak. A kökény termése éretlenül bíborszínű, éretten fekete, amely csak az első késő őszi, vagy téli fagyok után ehető.

Egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

A galagonya terméketlen homoktalajokon kívül szinte minden erdőszegélyen megtalálható. Nevét a virágában található egy bibeszálról kapta.
Hogy miért izzik a galagonya, az akkor válik világossá, ha a pirosló galagonyabokrokat megpillantjuk az őszi tájban.

Vadmálna (Rubus idaeus)

A vad málna Európa mérsékelt övi részében előfordul. Már az ókorban is gyógynövényként használták, a középkorban már kolostorok kertjeiben is megtalálható volt.

Húsos som (Cornus mas)

A somfélék általában a hűvösebb éghajlatot kedvelik, nálunk több hegységben is találkozhatunk vadon vele. Csonthéjas, piros, tojásdad alakú termése augusztusban és szeptemberben érik.

Lónyelvű csodabogyó (Ruscus hipoglossum)

A Dunántúl bükköseiben, gyertyános-tölgyeseiben, szikla-és szurdokerdőiben két különleges csodabogyó faj is él. Az örökzöld évelők közül a lónyelvű csodabogyó az értékesebb, amely a nevét a levélszerű szármódosulásáról kapta.