Szentháromság templom (2021)


Ócsán a 17. század elején elterjedt reformátusvallás, ezért az ellenreformáció idején katolikusokat telepítettek be. Mivel a premontrei templomot ekkor már kálvinisták használták, ezért a közösség új templom építésébe kezdtek. De az 1754-ben elkészült kápolna kicsinek bizonyult, így nagyobb építésébe fogtak.


A település mai központjában elhelyezkedő templom 1774 és 1777 között épült, barokk stílusban. A Mayerhoffer András tervezete épület tornya eleinte jóval szerényebb volt, de 1993-ban Juhász Károly tervei szerint átépítették és meg nagyobbították. Az épület belsejében található oltárkép a Szentháromságot ábrázolja, amelyet Hejgő Gyula festett 1838-ban. A freskókat pedig Csiby Mihály készítette 1968-ban.




A templomkertben található egy keresztút is, amely stációi 2015-ben készültek a csehimindszenti képek gipsz mintájának alapján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése