Evangélikus templom (2020)



A belvárosi evangélikus templom  Luther-udvarban áll, de tornya több helyről jól látszik a városból. A mellette található egykori evangélikus iskolának olyan neves tanulói voltak, mint Szemere Bertalan, Hunfalvy Pál vagy Herman Ottó.
A helyi cipszer és szlovák családokból álló lutheránus gyülekezet első temploma 1797-re épült fel a Hunyad utcák által közrefogott területen. A Radvánszky család adományából készült épület 1817-ben egy villámcsapás következtében teljesen leégett. 1817 és 1820 között az új empire stílusú templom építéséhez fogott a gyülekezet, amelyhez felhasználták a régi falmaradványokat is. A hatalmas, közel 60 méter magas templomtorony 1864-rben csatlakoztatták a hajóhoz. Az 1878-as miskolci árvízben komoly károkat szenvedett a templom, de a 20. század második felében teljesen felújították az épületet.
A templomba oltárképét Székely Bertalan készítette 1897-ben, a festmény Jézus a Getsemáne-kertben ábrázolta a művész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése