Ladánybenei templomrom (2020)


Ladánybene határában több kurgán (kunhalom) is található, az egyikből került elő az a honfoglalás-kori sírlelet, amely a településről a Bene vitéz nevet kapta.

Az 1840-es években a Templomdűlőben került elő egy honfoglalás-kori sírlelet. A halom alatt lévő, a helyiek által már régóta emlegettet 12. századi templom egy téglából épített, félköríves szentélyű, kisméretű épület lehetett. A templomot kőből épített kerítőfal vett körül, s valószínűleg Bene temetőjét fogta közre.

A régészek 1982 és 1992 között újra birtokba vették a lelőhelyet, és az alapfalakat kibontották, a temető 541 sírját pedig feltárták. A sírokból viszonylag gazdag, késő középkori leletanyag került elő, főleg ékszerek, ruhadíszek és viseleti tárgyak. Az itt felszínre hozott leleteket napjainkban a kecskeméti Katona József Múzeum régészeti gyűjteményében őrzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése