A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anarcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anarcs. Összes bejegyzés megjelenítése

Református templom (2019)


Anarcson a 13. század második felében két templomot említenek a leírások, az egyik Nagyanarcson állott és a mai épület elődjével azonosítható kőtemplom lehetett. Az egyenes záródású, román kori templom alapfalait feltárták, ebből a korai épületből a hajó északi, diadalívig tartó falszakasza ma is fennáll.
Az épület ma látható stílusjegyei alapján a nagy átépítés 1450 és 1490 között történhetett, amikor is a román kori templomot déli és keleti irányban bővítették, létrehozva ezzel a ma is látható poligonális szentélyzáródású, támpillérekkel erősített, egyhajós gótikus épületet. Ekkor már a reformátusok használták a Szent Péter apostol templomot.  1856 és 1858 között az épület nyugati homlokzata elé tornyot építettek, 1998 és 2000 között pedig visszaállították a középkori szentély terét, a padló síkjában bemutatták a román kori templom alaprajzát.

Czóbel-kúria (2019)



Anarcs híres „kastélyát” Czóbel László 1826-ban építtette klasszicista stílusban. A földszintes, nyomott manzárd tetőszerkezetű, tégla alakú, szabadon álló épület eredeti funkciója nemesi lakóház volt. Az úrilak egykor értékes régi tárgyak őrzőhelye volt, hisz itt őrizték Luther és Kálvin korabeli képmásait, Simonyi óbester kardját, Mednyánszky és Büttner festményeket és több értékes történelmi ereklyéket. Napjainkra a kúria állami támogatással megszépült, de szinte majdnem teljesen újjá is épült. Az épület falai között helyet kapott Czóbel Minka életét, munkásságát bemutató emlékkiállítás és Hajnal Mihály festőművésznek az állandó kiállítása. Az épület szalonja közösségi térként szolgálja a lakosságot, ünnepi rendezvények színtere.

A kúria körüli egykoron 14 hektáros park állt, amelyet Czóbel Albert telepíttetett. A páratlan szépségű kert tulajdonosa pénzét nem kímélve gazdagította a parkot különleges fafajokkal. A kertben állt egy filagória is, melyet a Czóbel család állítólag Kossuth Lajos 1849-es kormányzóvá választásának emlékére építtetett. A mai, felére apadt angolkert évszázados fái alatt, kedvenc üldögélő helyén alussza örök álmát a Czóbel Minka  költőnő.


Máriapócsi Könnyező Istenszülő görögkatolikus templom (2019)



Az anarcsi görögkatolikusok 1955-ben számos akadály leküzdése után végre saját templomot kaptak, melyet a Máriapócsi Könnyező Istenszülő tiszteletére szenteltek fel. Oltárképét az ikonosztázt Szilágyi János festette 1977-ben. Az eklektukus stílusú templomot a római katolikusokkal közösen használják.