Hétlétra-vízesés (2022)


A Hétlétrák vagy másnéven Hétlétra-vízesés a Brassó szomszédságában található Nagykőhavas egyik különleges hangulatú szurdoka. A benne csordogáló patak a mészkősziklába hét vízesést hozott létre, amelyet különböző dőlés szögű létra megmászásával hódíthatunk meg.

A Brassó megyei Nagykőhavas hegyeiben található a Csűrkőárka, amelyet a Sipoly-patak egyik mellékága hozott létre. Az itteni triász, és a jura korszakban kialakult konglomerátumba a patak egy 160 méter hosszú szurdokot vájt be. Az így létrejött különleges völgyet már régóta ismerték az erdészek, vadászok, és természetjárók, de eleinte fenyőtörzseken keresztül másztak fel ide. Sokáig az első vízesés fölötti világ megközelíthetetlen volt az ottani tízméteres szakadék miatt. 

A kanyont legelőször 1929-ben térképezték fel teljes hosszában, majd ezt követően utat vágtak és fából készült létrákkal tették járhatóvá a hasadékot a turisták számára. Az első vasból készült létrák 1960-ban kerültek a szakadékba, majd 2013-tól horganyzott acélból készült létrákon közlekedhetnek a túrázók. A megnövekedett látogatóforgalom miatt a vízesésen átvezető turistaút egyirányúsították, így csak az alsó bejáratnál lehet belépni a szurdokba. Télen az útvonal nem járható!

A szurdokban összesen 9 létrán ás és 10 gyaloghídon keresztül vezet az út, s közben különböző nagyságú vízesésekben gyönyörködhetünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése