Református templom (2020)


Gyomaendrődön található hazánk egyik legszebb református temploma, amelyet Fischer Ágoston kecskeméti építész tervezett.
1791-ben kezdték építeni a mostani templomot, amelynek először a tornya készült el. Majd 1807-ben kezdtek hozzá a hajó megépítéséhez, és a munkálatok 1813-ra fejeződtek be. A copfstílusú épületet 1813. augusztus 8-án szentelték fel, amely egyik különlegessége a hajó két oldalán található a kétszintes karzat. 1936-38 közötti külső-belső felújítás hajtottak végre a templomon, amelyhez a helyi születésű polihisztor, Papp Zsigmond presbiter egy évi munkájával járul hozzá.
Az egyhajós templombelső boltívekkel tagolt, és három szín uralja: a fehér a tisztaság és szentség színe, az arany az isteni szín, a piros pedig a Jézus vérét jelképezik. A Papp Zsigmond által tervezett orgonát 1853-ban készítették el a gyülekezet számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése