Csokonai Színház (2019)


A debreceni Csokonai Színház épületét 1860-as évek elején építették, Szkalnitzky Antal tervei alapján. A mór és bizánci elemeket tartalmazó, romantikus stílusú színház megnyitóján a Bánk bán című drámát adták elő.
Az épület homlokzatát ma Antal József Melpoméné-figurája és Boldogfalvi Farkas Sándor Terpszikhoré-szobra látható. A falfülkék költőszobrai között megcsodálhatjuk Petőfi, Kazinczy, Vörösmarty, Csokonai, Kölcsey és Kisfaludy alakjait.  
A debreceni színház 1915-ben vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét, amelynek 1952 óta operatársulata is van. 1936 és 1939 között a színház felújították, és az ezután bemutatott ember tragédiája nagyon nagy feltűnést keltett a modern előadásával és monumentális díszleteivel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése