A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmforgatási helyszín. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmforgatási helyszín. Összes bejegyzés megjelenítése

Piliscsabai lőtér (2023)

A Sóder-hegy és a Csaba-hegy közötti kies völgyben található az egykori Császári- és Királyi Hadsereg gyakorló területe. A lőgyakorlatokhoz kialakított bázist későbbiekben a magyar, majd a szovjet hadsereg is használta. A rendszerváltás után a Belügyminisztérium tulajdonába került, de már évek óta használaton kívül van.
Akik mostanában sétálnak errefelé, azoknak ismerős lehet a helyszín, hiszen itt forgatták a Nobel díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készült film táborjeleneteit.

 A területe jelenleg a Piliscsabát Pilisvörösvárral összekötő zöld kerékpárút szeli át.

Schossberger-kastély (2014)



A turai Schossberger-kastély egy az országban is egyedülálló építészeti látványosság még romos állapotában is. Ugyanakkor a Pest megyei épület impozáns külsőjével jelentős építészeti emléke a historizmus korának.

A Tura települ központjában található kastély megtervezéses többen Ybl Miklós alkotásaként tartják számon, ugyanis sok hasonlóságot mutat a vele egy időszakban emelt budapesti Operaházéval. De ez hamis állítás, mert építtetője az Esterházy családtól bárói rangot kapó Schossberger Zsigmond volt, aki Bukovics Gyulát kérte fel a csodálatos építmény megtervezésére. A palota 10 éven át épült, és végül 1883-ra készült el a megrendelő kívánságára franciás neoreneszánsz stílusban. Schossberger a kastély megrendelésekor feltehetőleg mintának a hasonlóan polgári sorból származó Rotchild család angliai birtokát ajánlotta. Az építész a kastélyban alkalmazta a kor minden technikai vívmányát (vízvezetékrendszer, angol wc, központifűtés, villanyáram, étellift). Főépületének hosszúkás alaprajza és a hozzá kapcsolódó pálmaház egyedi a magyar kastélyépítészetben. A belsőterek groteszk díszítőfestését az Operaház belsőn is dolgozó Scholz Róbert készített, ezért „kis operaháznak” is szokták nevezni egyes termei miatt. A birtokhoz tartozó tájképi parkját korának egyik legnagyobb mestere, Jámbor Vilmos alkotta meg.
A kastély örököse a II. világháború idején disszidálni kényszerült, így az épületben előbb orosz katonai szállást és kórházat rendeztek be, majd ezután a helyi iskolának adott otthont. Napjainkban a műemlék egy része és a parkja nyitva áll a látogató közönség előtt, termeibe időszakos kiállítások tekinthetőek meg.

 Az ódon hangulatú villa igazi filmbe illő díszlet, forgatott már itt kiváló honi rendezőnk Csupó Gábor vagy a hollywoodi híresség, Angelina Jolie.

Storno-kápolna (2011)

A Habsburg kastély kápolnája az egykori istálló kibővítése után nyerte el mai, neoromán formáját.
A Storno Ferenc tervei alapján épült kápolna többször szolgált már neves filmek helyszínéül, legutóbb egy Anthony Hopkins főszereplésével készült mozit forgattak a parkban.

Egri vár makettje (2010)


A Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén található az a vár makett, amelyet 1968-ban építettek a nagy sikerű Egri csillagok című film forgatásának helyszínéül. Várkonyi Zoltán filmrendező egy látványos, több ezer statisztát felvonultató filmet forgatott a falak között és a völgyben. Azóta több filmhez is felhasználták díszletként, legutóbb Csupó Gábor amerikai produkcióját forgatta itt.