I. világháborús emlékmű (2024)


A Szentháromság-templom szomszédságában található az oladi hősi emlékmű, amely 1921-ben került felállításra. A rendszerváltást követően a talapzatra helyezték a II. világháború és az 56-os forradalom helyi áldozatainak névsorát tartalmazó táblákat.

Szűz Mária (2024)

A oladi Szentháromság templom mellett látható egy Immaculata Szűz Mária ábrázolás.
A szobor valószínűleg a 18. század elején készült, és eredetileg Sé felé vezető út mellett állt. Többszöri áthelyezés után 1975-ben került a mai helyére, a templomkertbe az alkotás.

Szentháromság római katolikus templom (2024)


A napjainkban már Szombathelyhez tartozó Olad községben  már a 17. században is állt egy templom, amely 1660-ban épült, és Szent Bertalan tiszteletére szentelték fel. A 18. század végére azonban az épület nagyon rossz állapotba került, ezért le is kellett bontani. A régi templom helyébe 1796-ban építették fel a ma is álló barokk templomot, amely a Szentháromság titulust kapta. Az építkezési költségeket Skerlecz Ferenc földesúr és neje vállalták. Később a templom kicsinek bizonyult, ezért 1933-ban kibővítették egy Szent Sír kápolnával. 

Az épület alatt egykori Savaria vízellátását szolgáló római vízvezeték húzódik, amelyből átalakítással hozták létre az altemplomot és a kriptát.

Tanösvénytúrák: Cinege tanösvény (2024)


A Szombathelyi Parkerdőben 2,5 kilométer hosszan vezet a Cinege Tanösvény, amely 8 állomásán információs táblák mutatják be közkedvelt énekesmadaraink életét.

A tanösvény adatai:
Táv: 2,5 km
Állomások: 8
Üzemeltető: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Füzet: nincs

Oladi parkerdő (2024)


A Szombathely belvárosától mintegy 3 kilométerre található 299 hektáros erdőterület változatos időtöltési lehetőséget biztosít a kirándulók számára. Ugyanis nem csak az erdőt behálózó túraútvonalak várják az ide érkezőket, hanem piknikhelyek, tanösvény, futópálya és parkerdei irányítórendszer teszi kényelmessé az itt eltöltött időt.

1964-es vetődött fel a gondolat az oladi parkerdő létrehozására. Akkoriban a terület egy része az Ernuszt-család uradalmi erdeje és szántója volt. Végül 1974-ben került átadásra az árnyas, amelyhez a Kelemen-major közelében alakították ki a „főbejáratot”, ahol sportpálya, játszótér és büfé is helyet kapott. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. jóvoltából 2013-ban teljesen megújult az erdőterület, s a meglévő sportolási lehetőségen kívül (turistaútak, tanösvény, futópálya) torna-, kosár-, és röplabda pálya, valamint pingpongasztal került kihelyezésre.

Jáki-erdő (Szent Márton-erdei pihenőhely) (2024)


A település észak-keleti szomszédságában elterülő erdőség a térképek többségén Jáki-erdő néven szerepel. 

Pedig ez az óriási erdőtömb tulajdonképpen három erdő, amelyeken a 19. században Szombathely város, Szentmárton és a szombathelyi Püspök osztozott. A Sorki-erdő, a Szent Márton erdő és a Püspöki-erdő, ahogy nevezték akkoriban őket 2020 óta Jáki Kardvirágos Erdő Természetvédelmi Területként tartják számon. Ugyanis ez erdőben napjainkban is a természeteshez közeli állapotok uralkodnak, s olyan védett növények és állatok leletek itt otthonra, mint pl. a réti kardvirág vagy a sápadt szemeslepke.

Ebben az árnyasban találjuk a Szent Márton erdei pihenőt, amely a szenthez kapcsolódó zarándokút egyik állomása.

Légyölő galóca (Amanita muscaria)


A légyölő galóca a jellegzetes és látványos külseje miatt az egyik legismertebb gombafajunk, amely a mérges gombák archetipikus képviselője. A gombával augusztustól novemberig, erősen savanyú talajú lomb- és fenyőerdőben általában tömegesen találkozhatunk.