A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krasznai Lajos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krasznai Lajos. Összes bejegyzés megjelenítése

II. világháborús emlékmű (2025)


Soltszentimrén, a Hősök terén áll egy II. világháborús emlékmű is, amely Krasznai Lajos szobrászművész alkotása. Az 1943-ban avatott emlékmű közepén látható dombormű időszerűen ábrázolja a háborút, láthatóak rajta harckocsik és repülők is.

Kálvária (2023)


A máriaremetei kegyhely kertjében található a „Szűzanya hét fájdalmas stációja” nevet viselő kálvária.
A stáció domborműveit Krasznai Lajos 1933-ban készítettet el.

Szent Imre (2023)


A máriaremetei kegytemplom bejáratától balra látható egy Szent Imre ábrázolás, amely a szervita rendház átadására készült. A klasszikus mészkő alkotást 1930-ban készítette Krasznai (Krausz ) Lajos.

Szent László (2023)


A máriaremetei kegytemplom bejáratától jobbra áll a Magyar vitéz király, Szent László szobra. A Krasznai (Krausz) Lajos által készített szobrot Szent István király 900. éves jubileum emlékére a hívek adományából állíttatta a szervita egyház.

Szent István-kút (2023)


A máriaremetei kegytemplom parkjában áll az 1938-ban készített Szent István kút, amelyet a király 900. éves jubileuma emlékére állítottak. A Krasznai (Krausz) Lajos által készített kúton Szent István látható, amint felajánlja a koronát Szűz Máriának, bal oldalon pedig Szent Gellért térdepel.

Fájdalmas Szűzanya (2023)


A Máriaremetei kegytemplom kertjében áll a Fájdalmas Szűzanya szobra, amelyet a szervita rend 700. éves jubileuma emlékére állították fel, 1933-ban. Az alkotást Krasznai (Krausz) Lajos készítette, és a Szűzanyán eredetileg még glória is volt.

Szent József (2017)


A Szent József-szobor a Sarlós Boldogasszony plébániatemplom háta mögött „bújik” meg.

Az alkotás felállítási éve nem ismert, de feltehetően 1941 körül készülhetett, hiszen a szobrászművész több Szent József-szobrot is ekkor tájt alkotott.