Angyalos Boldogasszony Minorita templom (2019)





A nyírbátori minorita templomot és a kolostort is Báthory István építette, szintén a kenyérmezei győztes csata után. Valószínűleg a töröktől szerzett zsákmányból tehette meg, hogy két templom emeltetett ugyan abban az évszádban. 

1480 körül emelt késő gótikus kolostortemplomot az erdélyi vajda a ferenceseknek adományozta. A Rómához hű maradt szerzetesek 1587-ig lakták az épületet, amelyet ez idő tájt feldúltak, a kriptákat kirabolták, a csontokat szétszórták, az épületeket felgyújtották. A templom ezt követően 130 évig romokban állt, senki se használta. 1717-ben Erdődy Gábor egri püspök oda adta a romos telket a minorita rendnek, akik Kelemen Didák tartományfőnök irányításával, 1717-1725 között felépítették a mai gótikus-barokk templomot.





 

A templomban található oltárok és a szószék, mind a hazai barokk fafaragás legszebb darabjai. A késő gótika hagyományit követő Passió- vagy Krucsay-oltáron például Jézus szenvedéstörténetéből láthatunk tíz jelenetet, harminc gótikus stílusú szoborral. De nagyon szép barokk munka az 1751-ben készült Szent Anna és Pietá-oltár is. A szentélyben található oltárképen pedig Assisi Szent Ferenc látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése