A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent Ilona. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent Ilona. Összes bejegyzés megjelenítése

Szent Ilona római katolikus templom (2023)


Nagyvázsony római katolikus templom 1777-ben épült, barokk stílusban és Szent Ilonát kapta védőszentjéül.
A templom az idők folyamán többször lett átalakítva, 1823-ban és 1940-41 között is bővítették.
Az épület belsejében látható sekrestye pedig 1885-ből való.

Tálodi Szent Ilona templomrom (2023)


A Tálod falu kolostoron kívüli temploma valószínűsíthetően a 13. század környékén épült, és Szent Ilonát kapta védőszentjéül. Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletelt, torony nélküli falusi templomocskát 1548-ban hagyta magára a falu lakossága, amikor a török elől elmenekültek. A templom pontos helyét sokáig kutatták, a falmaradványokat csak 1970-ben fedezték fel.

Szent Konstantin és Ilona román ortodox templom (2022)


Székelyudvarhelyen román feltételezések szerint már 1600-ban állt egy ortodox templom, amelyet Vitéz Mihály vajda egyik kapitánya építettet. (Ez a tény azonban több szempontból vitaható!) A ma is látható neobizánci stílusú templomot 1935–1938 között építette a helyi ortodox egyház.

Szent Ilona római katolikus templom (2021)


Dunaföldvár történelmi belvárosában, szinte már a Duna partján áll a Szent Ilona plébániatemplom, vagy más néven az Öregtemplom.
A templom 1725-ben épült barokk stílusban, vélhetően Hölbing János építész tervei alapján. A hatalmas épület a történelem során túlélt villámcsapást, pusztító tűzvészt és egy II. világháborús találatot is, de soha sem rogyott meg. A műemlékvédelem alatt álló épület, legutóbb 1961-ben volt felújítva.