Az egykori megyeháza előtt már 1935-ben állítottak egy szobrot a földeáki Návay Lajosnak, de ezt 1945-ben lerombolták. A ma is látható kompozíciót a Návay-emlékév záró napján, 2016 avatták fel. Az eredetileg Szentgyörgyi István által készített szoborcsoport újra alkotói Kiss Jenő Ferenc makói és Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművészek voltak. A szoborokhoz egy hármas lépcsősor vezet, közepén Návay Lajos egész alakos szobra áll, mellette pedig egy Anya és lánya, valamint Apa és fia helyezkedik el.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Návay Lajos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Návay Lajos. Összes bejegyzés megjelenítése
Návay-emlékmű (2023)
A Kossuth utca végén, a vasútállomás előtti parkban áll Návay Lajos országgyűlési képviselő emlékműve.
Az 1919. április 29-én brutális kegyetlenséggel a kiskunfélegyházi pályaudvaron gyilkolt meg Návay Lajost, akit szomszédos kiserdőben temettek el. 1936 júniusában a nemzet mártírjainak emlékművet a vasútállomás előtti térre helyezték el. 1945 tavaszán azonban ezt az emlékművet szétrombolták, és csak 2014-ben, a gyilkosságok 95. évfordulóján sikerült újra felállítani.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


