Szent István király római katolikus templom (2026)


Borsodnádasdon már a 18. században állt egy Mindszentek tiszteletére felszentelt templom, amely azonban 1806-ban leégett. A falu közepén egy ellaposodó hegyoldalon álló mai templomot 1846-1848 és 1853-1859 között, két periódusban építette Streimmelwőger Mihály építőmester, késő klasszicista stílusban.

A Szent István tiszteletére megáldott istenház belsejében több fából készült szobor is található, amelyek többek között Jézust és a Máriát ábrázolják. Ezenkívül Szent Gellért, Szent László, Szent Imre, Boldog Gizella, Szent Margit, Szent Erzsébet és az Utolsó vacsora freskója látható az épületben. A templom érdekessége még egy Boldog Apor Vilmos freskó, amely az 1998-as felújítás során készült el. Az oltár felett létható festmény pedig Szent Istvánt ábrázolja, amint felajánlja a szent koronát Szűz Máriának, amelyet Cséka Károly festett 1869-ben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése