Evangélikus templom (2025)


A kiskörösi evangélikus gyülekezet alapját a Wattay-család hozta létre, amikor felvidéki szlovák evangélikus családokkal népesítette be a törökdúlás alatt elpusztult települést. A város- és a gyülekezetalapító egy templomot is építtettet, de ezt az építményt 1730-ban a kalocsai érsek katonái felgyújtották és lerombolták.
II. József császár Türelmi Rendelet után, 1783-ban újra templomépítésbe fogtak a kiskőrösi evangélikusok. Az új templomépítéshez a Nagyrétből bányászott termésköveket használták fel. 1792-ben toronnyal toldották meg az épületet, de az nem sokra rá összeomlott. 1793-ban viszont tölgyfa oszlopokkal megtámasztott új tornyot készítettek, 1794-ben pedig kijavították a repedezett falú templomhajót is. 1875-ben a templomon nagyszabású felújítást hajtottak végre, ekkor épült a karzat és a szószék is. Az épület végül a mostani neogótikus formáját 1914-ben kapta, amely építésimunkáit Lehoczki János kiskőrösi származású építész végezte el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése