Szent László király templom (2020)


A Szent László tér középpontjában álló műemléki védettségű egytornyos barokk épület a város büszkesége, amely történelme az Anjouk korába nyúlik vissza. 

A mezőkövesdi Szent László plébániatemplom város ősi gótikus stílusú templomának maradványaiból épült fel 1770-ben. Az épület megterveztetésében és építtetésében Grassalkovich Antal kamarai elnök és Répássy András plébános is részt vett. Bár az épület falait az építőmesterei kiválóan építették meg, az azóta eltelt időszakban, több ízben is renoválni kellett. 

A templom belsejében látható főoltárképen Szent László kitárt karral mutatja be hódolatát a felhőn trónoló Máriának, a képet Kovács Mihály festette 1868-ban. A belsőterek freskóit Korényi József egri akadémiai festőművész készítette. Az ótemplomból megmaradt és beépített gótikus Mária-kápolnában Takács István festőművész 1932-ben.készült színpompás matyó körmenetet ábrázoló festetménye látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése