Zenepavilon és kastélypark (2019)

Békés megye egyik eldugott gyöngyszeme Tarhos település, ugyanis találhatóak itt kastélyok, parkerdő és egy híres Zenepavilon is.


A napjainkban zeneiskola gondozásában és használatában álló épületek közül a legrégebbi, a bejáratánál álló Kiskastély. A Wenckheim család 1864 és 1884 között építette kúriáját, amely vendégkastélyként funkcionált az államosításig. 1946-ban költözött ide az állami ének-zenei iskola és tantermeket alakítottak ki benne. 



A terület másik jellegzetes épület az 1900-as évek elején épült, és a háborúig igazi főúri kastély volt. Az épületet az 50-es években iskolává alakították, így eredeti küllemét szinte teljesen elvesztette. Az egykori Nagykastélyba a líceumi leánytanulók internátusa költözött, konyha és ebédlő lett az épülethez toldva, amolyan tessék-lássék módon. 






A Körös mellett elterülő őshonos tölgyes-gyertyános-szürkenyaras erdő felhasználásával kezdték meg a 60 holdas kastélypark kialakítását 1920-ban. A park területén szétszórtan elhelyezkedő épületek sétányai és méretes, ősöreg fái védett természeti értékek, több védett növény- és állatfajnak is otthon adója a terület. A zenepavilonhoz vezető út két oldalán országosan is nyilvántartott vörös tölgyfasor alatt lehet sétálni. 


A tarhosi Kastélypark „legújabb", de még is legmarkánsabb épülete a Kaufmann Oszkár által tervezett zenepavilon. A többi kastélyhoz hasonló csarnokház 1952-től 1953-ig épült, és építésében a tanárok és diákok is részt vettek. 1953-ban Kodály Zoltán avatta fel az akkoriban a Magyar zenekultúra bölcsőjének számító pavilont.
1976 és 2009 között Békés városa minden évben itt rendezte meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat. 

Sajnos az utóbbi időkben az itteni kúria épületek állapota erősen leromlott, szinte mindegyike használaton kívül áll. A Gemma Bt. 2013-ban vásárolta meg a tarhosi zeneiskola teljes területét, jelenleg az építmények és környezetük rendbetételén fáradozik. A társaság terveik közözött szerepel egy gasztronómiai és szabadidő központ berendezése az egykori, nagy múltú parkban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése