Cserekert (2018)

Létavértestől mintegy 8 kilométerre található Cserekert, amely egy zsákfalu közvetlenül a magyar-román határ mellet. A háromutcás faluban egykoron bolt, kocsma és iskola is volt, ma már csak az omladozó vakolaton kint maradt tábla hirdeti, hogy valamikor a vályogház falai között oktatás folyt. 

A ’70-es években még 3-400 fő lakott Cserekerten, főként mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak, jórészt a Csákó szarvasmarhatelep adott munkát az ittenieknek, azonban ennek megszűnése után megkezdődött az elvándorlás. Napjainkban már csak a turisták jönnek pecsételni, ugyan is az Alföldi Kéktúra útvonala Cserekertet is érinti. Pedig fekvése kiváló, hiszen tiszta időben nem csak a szomszédos Romániai löszpartjai, hanem a Bihar-hegység is kirajzolódik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése