Túrák: Sóút II. (2014)

Üres az út, társam a csend.
Velem már nem tart senki sem.
Ma már csak szép csendesen lépek, ballagok,
de még úton vagyok, te is láthatod.

Még mindig csábít, hív a táj.
Még int felém a napsugár.

(Bojtorján)

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken

























forrás: openstreetmap.org

Útvonal:

Maglód  Gyömrő, tájház  Tete-puszta  Gomba, Kültelek  Török híd  Úri horgásztó  Nádas-völgy  Ürgési tanösvény – Sülysáp




Táv és szintemelkedés:

40 km/ 175 m






A gazdaság csatája

Szent István (2014)


A sülysápi Wass Albert Művelődési Központ melletti kis téren áll Szent István hófehér márvány szobra.Ifj. Pál Mihály alkotását 2001-ben avatták fel.

Kisboldogasszony római katolikus templom (2014)


A település központjában található a környék egyik legrégebbi műemléke, a Kisboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom. A templomot 1498-ban építették gótikus stílusban, és a török megszállás alatt igen csak megrongálódott, ezért aztán a 18. század után felújították és kibővítették.

A templom belsejében a korábbi berendezésből a főoltár és a tabernákulum maradt mef. Az itt látható oltárképet a 19. század közepén festették és Szűz Mária születését ábrázolja.

Szűz Mária (2014)

Sülysápon a Kiskókaiutcai és a Fő út találkozásánál található egy Mária-emlék.

Szecsői Ürgés tanösvény (2014)

A Tápiószecsőről induló Űrgés tanösvény 12 kilométer hosszan kanyarog a Gödöllői-dombság peremén. A sétaút útközben bemutatja a helyi természeti örökség sokszínűségét, a táj sajátos és sok helyütt egyedi élővilágát. Az állomáshelyeken pedig tájékoztató táblákkal és pihenőhelyekkel várják kirándulót.

A tanösvény adatai
Táv: 12 km
Állomások: 13
Üzemeltető: Tápiószecsői önk.
Füzet: nincs

Tápiószecsői keresztek (2026)

Gergely-kereszt
Utolsó falu kereszt


 

Úri horgásztó (2014)


Az Úri horgásztó a Gödöllői-dombvidék tájvédelmi körzet peremén található. A már 70-es évektől működő horgásztóban minden Magyarországon honos halfaj megtalálható.

Török-híd (2014)


A Gombai-patakon ível át a boltíves Török-híd, amelyen a Szolnok-Pest közötti egykori Só-út haladt át.  A 16. századi forgalomnövekedés után az egykori fahidat felváltotta ez a jóval masszívabb kőhíd. 

Református templom (2014)


A Gyömrő központjában található református templomot 1819-23 között egy régi templom köré építették. Az egyhajós, középtornyos, klasszicista stílusú templom arról is híres még, hogy itt található a szószékkel szemben a falba építve egy carrarai márványból faragott dombormű. Ennek a remekműnek az alkotója Európa egyik leghíresebb klasszicista képzőművésze, Antonio Canova volt. A „Búsuló géniusz” névre hallgató alkotás megrendelője Wartenslében gróf és Teleki Klára grófnő gyermeke volt, aki szülei temetésére szánta.

Nepomuki Szent János római katolikus templom (2014)

A Teleki kis-kastéllyal szemben található templomot 1777-ben egy gyömrői földesúr építtette barokk stílusban. Az épület egy korábbi templom romjain épült és tervezője pedig a híres mester, Fellner Jakab volt.A templom berendezés copf stílusú, az oltárképe Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, amelyet egy ismeretlen mester készített a 18. században.

Tájház (2014)



A Gróf Teleki Pál utcában található egy egyszerű, de még is takaros parasztház. Ez az apró ház ad otthont a gyömrői helytörténeti tárgyak és dokumentumok kiállításának. 

Az 1991-es felújítást követően a tájház a nagyobb ajándékozások és a folyamatos gyűjtések során óriási néprajzi anyagot halmozott fel. Ezzel a gyűjteménnyel és a falura általánosan jellemző belső téri berendezéssel várja a látogatókat. 

Üstökös gyöngyike (Muscari comosum)


Az üstökös gyöngyike vagy népiesen kék kígyóhagyma egy érdekes megjelenésű növény. A növény lila fürtbe tömörülő virágával május és június között találkozhatunk réteken, kaszálókon és bolygatott területeken.