A Kálvin téri szoborparkban található egy Petőfi-szobor is, amely Marjay György alkotása. Az 1948-ban felállított mellszobor azon okból került Kunszentmiklósra, hogy a költő többször megfordult városban, és többek között itt írta a „Megy a juhász a szamáron” című versét is.
Kun Miklós (2026)
A Kálvin téren áll IV. (Kun) László király testőrének, Kun Miklósnak a mellszobra.
Túri Török Tibor alkotását 2019-ben állították fel.
Díszkút (2026)
A Polgármesteri Hivatal előtt egy kerámiaborítású szökőkút áll, az oszlop tetején pedig egy vízköpő látható. Nemes Tímea Izabella keramikus alkotása 2014-ben készült, de csak 2016-ban lett felállítva a „Vízköpő juhász” kompozíció helyére.
Városháza (2026)
Kunszentmiklós főterének meghatározó épülete a műemléki védettséget élvező Városháza, amely l829 és 1932 között épült klasszicista stílusban, Dietrich József tervei alapján. A kivitelezést Fischer Ágoston kecskeméti építőmester végezte. A korszak középületeire jellemző, hogy az egész épület alatt pedig pince húzódik, valamint a lépcsőház alá börtön is került. Az impozáns épület főhomlokzat római ihletésű, ide helyezték el a város címerét, amely a kék mezőben egy buzogányt tartó kun vitézt kardokkal és pisztolyokkal.
A Városháza falán látható egy fekete márvány tábla, amely Petőfi Sándor 1845-ös látogatásának emlékét őrzi.
I. világháborús emlékmű (2026)
Kunszentmiklós I. világháborús emlékművét 1925-ben avatták fel, amelyen jelen volt József királyi herceg is.
Az Istók János által készített turul madaras alkotás 350 szentmiklósi I. világháborús áldozatnak állít emléket.
Számadó juhász (2026)
A Szent Erzsébet tér másik emblematikus figurája a számadó juhászt megformáló szobor, amelyet régen a pásztorok királyának tekintették. A jellegzetes kun foglalkozást megtestesítő kunszentmiklósi szobor Somogyi Árpád 1987-es alkotása.
Vízköpő juhász (2026)
A kunszentmiklósi Szent Erzsébet téren található egy szökőkút, amely Baksai Sándor, kőfaragó alkotása. Az 1964-ben felavatott szobor eredetileg máshol állt, a Szentmiklósi étterem elé 2016-ban helyezték át.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






