A Vázsonyi-Séd a Déli-Bakonyban ered a Kab-hegy környékén, majd Nagyvázsony környékén egyesül az Eger-patakkal és Szigligetnél torkollik Balatonba. A vízfolyás változatos domborzati adottságokkal megáldott völgyeket érint, ezen felül több szakrális érték és természeti kincs fedezhető fel partja mentén.
Tálodi Szent Ilona templomrom (2023)
A Tálod falu kolostoron kívüli temploma valószínűsíthetően a 13. század környékén épült, és Szent Ilonát kapta védőszentjéül. Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletelt, torony nélküli falusi templomocskát 1548-ban hagyta magára a falu lakossága, amikor a török elől elmenekültek. A templom pontos helyét sokáig kutatták, a falmaradványokat csak 1970-ben fedezték fel.
Kinizsi-forrás (2023)
A Kinizsi-forrás az egykori Tálodi pálos kolostor romjai mellett fakad, és feltételezhetően az itteni kolostor vízellátását biztosította. A még ma is bővizű forrást a neves történelmi személyiségről, Kinizsi Pálról nevezeték le.
Tálodi Szent Erzsébet pálos kolostorrom (2023)
A Bakony sűrű, zárt erdejében álló kolostort a Rátót nemzetségbeli Keszi család alapította a 13. században, első írásos említése 1263-ból való. A 15. század végéig az épületet pálos szerzetesek lakták, ezt követően ferences rendi szerzetesek érkeztek a kolostorba. 1552-ben a devecseri Csóron András kegyúr a török közeledtének hírére felrobbantatta az épületet, nehogy a törökök kézre kerüljön az épület.
Az egykori épületegyüttest a neves régész, Rómer Flóris találta meg, azóta a rom és környéke védett terület.
Szent Jakab templomrom (2023)
Nemesleányfalu melletti erdőfolt nem csak egy temetőt rejt, hanem itt áll a falu középkori egyhajós templomának maradványa is.
A Szent Jakabnak szentelt, román stílusú templomot valószínüleg a 11-12. század környékén épülhették. Az épületből jelenleg az éppen maradt nyugati homlokzati fala látható, középen félköríves záródású ablaknyílással. A romot egy girbe-gurbán tekergő, vastag indás borostyán tartja össze.
Evangélikus templom (2023)
A Nagyvázsonyhoz tartozó Nemesleányfaluban álló evangélikus templom 1843-ban épült klasszicista stílusban.
Református templom (2023)
A Nagyvázsonyi Református Gyülekezet a Kinizsi várban állomásozó és szolgálatot teljesítő katonaság és várőrség tagjaiból alakult, templomuk 1786-ban épült. 1800-ban cseréppel fedett tornyot kapott az épület, amely mai barokk formáját 1830-ban kapta.
A templom érdekesége, hogy megfordult benne Csokonai Vitéz Mihály is, aki 1798-ban több hónapig tartózkodott itt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









