Szent Miklós templom (2024)



Az Ajakas család Ivánc birtokán már 1418-ban állt egy Szent Miklósnak szentelt templom, amelyet egy ekkor készült búcsúengedélyben említenek meg. De ezt az istenházat a török időkben a községgel együtt felégették. A mai templom elődjét Báró Sigray József építette 1712-ben. A 20. század elejére azonban az épület középhajója és a torony annyira megrepedezett, hogy lebontották. A régi építmény helyére épült a ma is látható háromhajós templom 1913 és 1914 között, amely tervezője Hendrich Antal műépítész volt.

Az ivánci templom 3 hajóból áll, amelyhez egy ugyanakkora alapterületű altemplom is tartozik. A templom belsejében a kerektorony alatt látható a szentsír-kápolna, a Pietà szoborral. Itt őrzik Sigray Józsefnek és lányának, Feliciának a szívereklyéjét. A főoltár mögötti kép pedig a templom védőszentjét, Szent Miklós püspököt ábrázolja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése