Református templom (2018)



Berettyóújfalu lakossága 1590-ben a katolikus vallásról áttért a református hitre, de a miséket továbbra is a középkorban épült templomukban tartották.

A templom egy része a 13–14. század fordulóján épülhetett, amely egy nyugat-kelet tájolású, kisméretű, gótikus templom volt. Az 1600-as évek során ezt meghosszabbították, majd 1719-ben pedig barokk stílusú tornyot építettek hozzá.
A további átalakítások helyett, 1808-ban újabb, nagyobb templomot építettek a toronyhoz, amelyben a megmagasítás után tűzőrségi szobát alakítottak ki.

A templombelső copfstílusú berendezése 1862-ben készült, az orgonáját Besnyő Ferenc nagyváradi mester építette és ehhez illesztették hozzá Dangl János aradi mester hangszerét, amely eredetileg Liszt Ferenc számára készült a budapesti Zeneakadémiának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése