Szent Simon és Tádé apostolok templom (2017)

A helybeliek segítségével, 1754-ben épült fel az érsek által megígért templom. 1780-ban a meglévő épületet kibővítették, 1925–ben pedig újabb részeket toldtak a szentélyhez.
A templombelsőt Róth Miksa üvegfestő budapesti műhelyéből kikerült, nagyon szép üvegablakok díszítik.  A képek bibliai jeleneteket és szenteket ábrázolnak. A főoltár stukkós díszítésű felépítményét Schilli János helybeli, világjáró, szobrász, kőfaragó, festő, fényképész készítette. Szent Simont és Szent Júdás Tádé apostolokat (templom védőszentjeit) ábrázolja a főoltáron látható festmény. 
Még egy misztikus történet is kapcsolódik a templomhoz, 1923. augusztus 27.-én Schönfelder József leesett torony építésekor és „épségben maradt.” A toronyajtó feletti festményen ez történet elevenedik meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése