Csaj-tó (2015)


Sándorfalvától Csanytelekig húzódó pusztaszeri tájvédelmi körzet híres a szikes taviról és kiemelkedő madárvilágáról. A védett terület egyik leghíresebb madámrezervátuma a Csaj-tó, amelyet közösen birtokol a halgazdaság és a nemzeti park. A három falu (Baks, Csanytelek, Tömörkény) által határolt tóról részletes beszámolót közölt a Nationakl Geographic egyik száma is.




A tó rendszere nagyon hasonlít a szegedi Fehér-tóhoz, hisz itt is a mélyebb vizű halastavak fontos pihenő és táplálkozó helyei a hazánkon átvonuló réce- és libaféléknek. A sekélyebb tó foltok pedig a gázlómadaraknak nyújtanak tökéletes életteret. A tóegységeket határoló gátak mentén található nádasokban pedig hazánk összes gémféléje költ. A Csaj-tó híres még arról is, hogy Magyarország szárnyas faunájának egyharmada megfigyelhető itt.

Persze mint minden rezervátum engedéllyel vagy vezetett túra keretében látogatható. Ugyanis a nemzeti park rendelkezik egy madármegfigyelő toronnyal és egy lőréses lessel, amely érdekes kikapcsolódást nyújthat minden korosztály számára. Tehát mielőtt neki vágnál bebarangolni a tó környékét, informálódj a KNP oldalán.

Ha tónak van igazi ura a madarakon kívül az Máté Bence a természetfotós, akinek több lese is található a területen, és évről-évre itt készíti el díjnyertes fotóit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése