Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő (2025)




A Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő Kiskunmajsa és környékének legismertebb és legtöbb látogatót vonzó fürdőkomplexuma. A mintegy húsz hektáros, zöld pázsittal borított strand beltéri és kültéri részei mindenki számára tökéletes fürdőzési lehetőséget kínál..

Az 1960-as években szénhidrogén kutatás közben a fúrások melléktermékeként tört felszínre a híres majsai termálvíz. De a termálvízkutak jelentőségét csak később, az 1980-as évékre ismerte fel Dr. Vedres Ferenc, aki régóta vágyott az itteni fürdő megépítésére. Az építkezés 1982-ben kezdődőt meg, és 1984-ben fejeződött be. Ekkor még csak a fogadóépület, a fedett csarnok medencéi, illetve a kör alakú termálmedence és gyermekmedence készült el.

Az 1987-ben gyógyfürdővé minősített strand már ebben az időszakban is kedvelt fürdőhelynek számított. A 2000-es évek elejétől azonban strand területén jelentős fejlesztések zajlottak, amely által igazi élményfürdővé vált. Hiszen ekkoriban készült el az élménymedence, a csúszdapark és a hullámmedence. 

2010-től pedig a gyógy és wellness szolgáltatások teszik még kellemesebbé a vendégek pihenését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése