Azáleás-völgy (2024)


A Zalaegerszeg határában található Azáleás-völgyben a tavasz második felében a virágzó távol keleti cserjék kivételes látványában gyönyörködhet az ide látogató. A völgy hivatalosan is Zala megye természeti csodái közé tartozik, ugyanis 2010-ben szavazta meg ezt a titulust a nagyközönség a terület számára.




A zalaegerszegi Alsóerdő helyén a 70-es években még egy nagy akácos volt, amit aztán kivágtak és a helyén Fatalin Gyula erdőmérnök ötlete nyomán különféle örökzöldeket ültettek. Többek között vörösfenyők, simafenyők, kaukázusi jegenyefenyők és különböző tuják kerültek ide. De az arborétum-jellegű területre akkoriban kezdtek el rododendronokat is ültetni, amelyeket a híres Jeli Arborétumból hoztak át. A sajátos hűvös, párás mikroklímájú völgyet kedvelő idősebb cserjék otthonra leletek itt, egyrészük már 50 éves is elmúlt.

A völgy egész évben szabadon látogatható, a bejárását pedig információstáblák is segítik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése