Bugaci kisvasút (2020)


A kecskeméti keskeny nyomtávú vasutat 1926-28 között, elsősorban az erdészet számára építették ki. De hamar népszerű lett a tanyákon élő emberek körében is, hiszen a kisvasúton szállították a mezőgazdasági terményeket a városi piacra. 


A 90-re évekre megjelent az akkoriban reneszánszát élő vasúti turizmus is a vonalon. Hiszen kellemes utazással, szép tájon haladva érhető volt Kecskemétről a Bugaci-puszta, de vonzó célpont volt a fürdőjéről híres Kiskunmajsa is.
Sajnos 2009-ben a pályát bezárták, valószínűleg a vasút műszaki állapota nem felelt meg a 21. század közlekedési elvárásainak. 




A vasút egyik érdekessége a mai napig is álló, úgynevezett „kettős-állomás” (Bugac állomás), amelyet a turisták kényelmére építettek, kirándulószín és étkező kapott helyet akkoriban az épületben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése