Templom-kerti szobrok (2015)



Mária kis Jézussal 

A római katolikus templom mellett található Mária-szobrot egyes feltételezések szerint 1874-ben állították. A népies barokk stílusú kőszobrot a talapzaton található felírat szerint Halász D. Ferenc adományából készíttetek.


Köteles Kálvária

A műemléki védettséget élvező kis parkban felállított kálváriaszobor kompozíció Jézust és a két latort keresztre feszítve ábrázolja. A sóskúti jellegű puha mészkőből készült emlékművet a mai Lomb utcai óvoda helyén, 1825-ben állították fel. A kálvária érdekessége, hogy a két latort kötéllel keresztre feszítve ábrázolta az alkotó.





Szentháromság-szobor 
A szintén Halász D. Ferencz által emeltetett Szentháromság-szobor a templom melletti parkban áll. Az 1910-ben készült szoborcsoportot az évtizedek során nem restaurálták újra, csak az állag megóvásra törekedtek, ezért a napjainkba látható műemlék csak egy része az eredeti szobornak. A szomszédos plébánia udvarában elhelyezett Immaculata-szoborral talán kiegészíthető lenne kompozíció.



Nepomuki Szent János-szobor

A templomtér legrégebbi szobra a másfél méter magas Nepomuki Szent János mészkőszobor, amelyet Kovács József állíttatott 1808-ban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése