Úr Mennybemenetele román ortodox templom (2021)

A Csongrád megyei Magyarcsanád sajátossága az itteni vegyes nemzetiségi összetételében van, ugyanis négy vallás híveinek temploma is áll a településen. A község legrégebbi épülete a műemléki védelmet élvező román ortodox templom.

A helyi görögkeleti szerbeknek már a 18. század első felében állt a földből épített templomuk, amelyet később a betelepült románok is használtak. A központban magasodó késő barokk templomot 1808-ban a két felekezet közösen építette, és az Úr menybemenetelének tiszteletére szentelték föl. A templomhajóban látható ikonosztászion Arsa Teodorovici ikonfestő munkája. Az ikon képsorai Krisztust, Keresztelő Szent Jánost, az Istenszülőt, a tizenkét nagyünnepet, és az apostolokat ábrázolják.

1878-ra annyira megromlott a két felekezet közötti viszony, hogy a szerbek újtemplom építésébe kezdtek, ezért 1880-tól román ortodox templomként működött tovább az istenház.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése