Túra: Dabasi tanösvények és kápolnák (2021)

   „Ősz van. A zöld, lombos ligetből
Csak puszta, zörgő gally maradt...
Oh visszasírom sokszor, sokszor
Az eltűnt, elszállt szép nyarat.

Ahogy a hűs akácasorban
Kisértelek, én kedvesem -
Csak a nyarat éreztük akkor
S haladtunk szótlan, csöndesen.

(Gyóni Géza)


Őszi díszítősor

























Kápolnák Útja Extra

Úgy gondoltuk, hogy egy olyan túra, amely a Dabas külterületi részén található tanösvényeket és kápolnákat fűzi fel, az igen is igazodik a „Kápolnák Útja 2021”-es túrasorozatunkhoz. No meg a múltkori bazilikalátogatás hiányát is orvosolni kellett. Persze így utólag mondva azért megérte ennyit várni, hiszen a kis csapatunk a Kecskeméti Vég Mihály Kórushoz csapódva nem csak az Árpádkori templomról hallhatott előadást, hanem egyházi énekek is felcsendültek az ódon falak között.


Az templom után a Selyem-réti tanösvény felé vettük az irányt, majd a poros Pusztatemplomi úton érkeztünk meg Dabas gigantikus méretű Jézus szobrához, ahol egy Zsigmond-kori templom állt évezredekkel ezelőtt.

forrás: openstreetmap.org

Útvonal:

Ócsa, vá - TájházReformátus templom (S) - Selyemréti tanösvény - Felsőbesnyő - Alsóbesnyői kápolna - Áldó Jézus - Dabas, vá


Táv és szintemelkedés:

19,6 km/ 83 m


Délutáni ima

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése