Mária Mennybemenetele templom (2021)


A Szent János utcában álló római katolikus templom Sári településrész egyik legrégebbi épülete, és emellett a műemlék városképi értéke is jelentős.

A településnek már a török idők előtt is volt temploma, amely a megszállás alatt teljesen használhatatlanná vált a község pedig elnéptelenedet. A terület újratelepítést követően, 1718-ban ezt a középkori templomot helyreállították, és egészen 1753-ig szolgálta az egyházi közösséget.

A ma is látható templomot báró Laffert Antal építtette 1753-1759 között a régi helyére, amelyet Szikorai Miklós kecskeméti főesperes szentelt fel. A szabadon álló, íves szentélyzáródású, késő barokk épület a tornyát csak később, 1771-ben kapta.

A templombelső kiemelkedő értéke, a gyönyörű barokk szószék, amelynek négy oldalán a négy evangélista (Máté, Márk, Lukács, János) látható, és 1786-ban került ide váci Piarista templomból. A főoltárkép pedig a templom titulusához illeszkedően Mária mennybevételét ábrázolja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése