Jézus Szíve templom (2024)



A Széchenyi téren áll a város egyik emblematikus épülete a Jézus Szíve plébániatemplom, amely felépítését Széchenyi Miklós püspök magánvagyonából támogatta.


A belvárosban álló templomot 1782-ben építették a városba érkező katolikusok, amely ekkor még egy torony nélküli, szerény épület volt. A gyülekezet megnövekedése miatt 1832-ben egy újabb templomot emeltek késő barokk stílusban. A ma is látható istenház Siegel Albin és Szőts Imre tervei alapján 1922-re készült el elődje helyén. A Jézus Szíve titulust viselő neoromán stílusú épület sírkamrájában helyezték örök nyugalomra építtetőjét, Széchényi Miklóst.



Az orosházi templomba belépve 2 szobor található, jobb oldalon Szent Antal szobra, bal oldalon pedig a lourdes-i barlang látható Szűz Mária és Szent Bernadett szobrával. A templom főoltárában Szent Adalbert és Szent Tamás ereklyéit helyezték el, tetején pedig egy Jézus Szíve szobor áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése