Evangélikus templom (2024)

Az Orosházát alapító telepesek a Tolna megyei Zombáról érkeztek 1744-ben, akik magukkal hozták kisharangjukat is, amelyet egy vesszőből-sárból készült templomba helyeztek el akkoriban. Az engedély nélkül készült templomot azonban a pozsonyi helytartótanács lebontásra ítélte, de az akkori főispán, Harruckern Ferenc megakadályozta ezt. Sőt 1777-ben engedélyt kapott a gyülekezet egy kőtorony megépítésére, de csak azzal a feltétellel, hogy az majd külön áll a templomtól.


A ma is látható barokk kőtemplomot 1786-ban építették, II. József türelmi rendelete után, a templom keleti ajtaja feletti felirat is erről tanúskodik. Az 1830-as évben templomot bővítették, ekkor kapta kereszthajóját és építették egybe a toronnyal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése